Vágólapra másolva!
Vecsernyés Dávid nyújtón, Böczögő Dorina pedig talajon megnyerte a tornászok challenge világkupa-sorozatának idei pontversenyét.

A magyar szövetség keddi beszámolója szerint Vecsernyés, a Budapesti Honvéd SE Európa-bajnoki bronzérmes sportolója idén 80 pontot gyűjtött, mivel Guimaraesben aranyérmet nyert, Szombathelyen és Párizsban pedig második lett. "Szuper érzés, hogy sikerült megnyernem a sorozatot, hiszen a török versenyző mögött a második helyen álltam a párizsi versenyt megelőzően. Nagyon bíztam benne, hogy sikerül fordítanom, és mivel második lettem, a riválisom viszont nem tudott a fináléba kerülni, így megelőztem" - nyilatkozta Vecsernyés, aki tavaly negyedik lett összesítésben.

Böczögő Dorina talajon, Vecsernyés Dávid nyújtón végzett az élen a tornászok challenge világkupa-sorozatának idei pontversenyén Forrás: MTI/Kovács Tamás

Böczögő, az MTK Budapest kétszeres olimpikon tornásza 60 pontot gyűjtött három vk-versenyen, és második alkalommal lett a talaj összetett győztese. "Örülök a győzelemnek, de egyáltalán nem számítottam erre, ugyanis azt gondoltam, nem indultam annyi viadalon ebben az évben, hogy esélyem legyen az elsőségre. Meglepetésként ért, bár éppen a szombathelyi vk után néztem, hogy az első helyen állok. Mivel Párizsban nem indultam, nem hittem, hogy meg tudom tartani a pozíciómat" - mondta Böczögő Dorina.