Stollár Fanny a negyeddöntőben búcsúzott a taskenti tenisztornán

TENNIS - LIBEMA OPEN 2018 2018 ATP COURT GRASS OPEN SPORT TENNIS WTA stollár fanny
Stollár Fanny a US Open-selejtező első fordulójában búcsúzott
Vágólapra másolva!
Stollár Fanny számára a negyeddöntő jelentette a végállomást a Taskentben zajló 250 ezer dollár (68,5 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.

Az üzbegisztáni torna honlapja szerint a világranglistán 158. Stollár - aki a selejtezőből jutott fel a főtáblára - a csütörtöki összecsapáson az első játszmában kétszer is el tudta venni az orosz Margarita Gaszparjan (299.) adogatójátékát, és mivel a magáét csak egyszer veszítette el,

41 perc után előnybe került.

A második szett nem alakult jól a 19 éves magyar teniszező számára, ugyanis Gaszparjan jóval stabilabban szervált, és mivel fogadóként is jobban teljesített,

1 óra 18 percet követően egyenlített.

Stollár Fanny nagyot küzdött Forrás: DPPI/Joep Leenen

A döntő felvonás legelején Stollár három bréklabdát is kihasználatlanul hagyott, ellenfele viszont pár perccel később - negyedik lehetőségégét kihasználva - brékelte őt, és 4:1-re elhúzott. A magyar teniszező ezt követően már játékot sem nyert, és

négy perc híján két óra alatt búcsúzott.

Stollár jó teljesítményének köszönhetően a jövő héten így is pályafutása legjobb helyén, a 130. hely környékén áll majd a világranglistán.

Eredmény, negyeddöntő:
Margarita Gaszparjan (orosz)-Stollár Fanny 3:6, 6:2, 6:1