Vágólapra másolva!
A 90 kilogrammos Tóth Krisztián negyedik mérkőzését is megnyerte hétfőn, ezzel bejutott az elődöntőbe az olimpiai kvalifikációs bakui cselgáncs-világbajnokságon.

A 2014-ben vb-ezüstérmes Tóthra - aki egy hónapja megnyerte a budapesti Grand Prix-t - a kazah Iszlam Bozbajev és az azeri Mammadali Mehdiyev után Rafal Kozlowski várt a 16 között. A lengyel dzsúdós egyetlen komolyabb eredménye tavaly a hágai GP-n szerzett bronzérme volt. Első találkozójukon a 23 éves Kozlowski semmit sem tudott kezdeni a Pénzügyőr sportolójával, kétszer intették, és a hosszabbításra szemlátomást teljesen elkészült az erejével. A ráadás 43 másodpercig tartott, amikor az Eb-ezüsttel és -bronzzal is büszkélkedő magyar a földhöz teremtette ellenfelét, ám a bíró ekkor még nem ítélt semmit. A zsűri videóról visszanézte az esetet, mire a mérkőzésvezető vazaarit jelzett Tóth javára.

Tóth Krisztián éremért küzdhet a délutáni programban Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A tavalyi, budapesti vb-n ötödik magyarra a negyeddöntőben a német Eduard Trippel várt.

A 24 éves magyar dzsúdós nem pihenhetett sokat, mivel alig tíz perc elteltével máris újból tatamira szólították Trippel ellen, akitől kikapott eddigi két meccsükön.

A német idén harmadik lett a párizsi Grand Slamen, és megnyerte a válogatottal a vegyescsapat Eb-t Jekatyerinburgban.

A bakui negyeddöntő heroikus küzdelmet hozott, Tóthon negyedik riválisa sem tudott akciót végrehajtani, s a 21 éves Trippelt kétszer intette a bíró. A magyar válldobással és kiemeléssel, míg ellenfele belső horoggal és földharccal próbálkozott, s a kiegyenlített csata a hosszabbításban is folytatódott.

Teltek a percek, mindketten egyre fáradtabban mozogtak, mígnem Tóth 3 perc 43 másodpercnél beugrott sokadik támasztott válldobására, melyből mindketten továbbgurultak. A bizonytalankodó bíró vazaarit, majd videózást jelzett, s a zsűri javaslatára végül kiosztotta Trippel harmadik figyelmeztetését, ami már leléptetést jelentett.

A magyar idő szerint 14 órakor kezdődő délutáni programban Tóth a spanyol Nikoloz Sheradazishvilivel csap össze az elődöntőben, akit mind a négy eddigi meccsükön legyőzött.

Ami a nap további magyar szereplőit illeti, Gercsák Szabina - aki ifjúsági olimpiai bajnoki címe mellett ifi és junior világ- és Európa-bajnok volt - a 64 között mutatkozott be a Nemzeti Tornacsarnokban. Ellenfele a kanadai Emily Burt volt, aki egy világkupa-bronznál tartott. Első meccsük magyar szempontból sajnálatosan rövidre sikerült: a DVTK Eb-harmadikja 1 perc 14 másodperc elteltével bekerült egy leszorításba, amelyből Burt lábbal fojtást kezdeményezett, és ipponnal nyert.

"Megnéztük a kanadai pár mérkőzését, lehetett rá készülni, de Szabina nem tartotta be a taktikai utasítást, és rossz fogást vett fel. Ebből lett a leszorítás és a háromszög-technikával végrehajtott fojtás" - mondta, Flórusz János, Gercsák edzője.

Súlycsoporttársa, Lőrinc Renáta nehéz sorsolást kapott, mivel a német Giovanna Scoccimarróval kellett megküzdenie, aki 20 évesen már Eb-ezüstéremmel rendelkezett, ráadásul mindhárom korábbi találkozójukon megverte az UTE versenyzőjét. Nem volt ez másként negyedszerre sem, a német 43 másodpercnél és 2:10 percnél is vazaarit kapott belső combdobására, és utóbbi már ippongyőzelmet jelentett. Gercsák és Lőrinc így helyezetlenül zárta a vb-t.