Vágólapra másolva!
Batumiban vasárnap este tartják meg a 43. sakkolimpia megnyitó ünnepségét. A grúziai város felkészülten várja a viadalt, amelyen minden korábbi részvételi rekord megdőlhet. A sakkozás legnagyobb seregszemléjén a 185 csapatot felvonultató férfi mezőnyben a címvédő amerikai válogatott vezeti a rajtlistát. A rangsorban Lékó Péter, Erdős Viktor, Gledura Benjámin, Almási Zoltán és Berkes Ferenc összeállítású válogatottunk Balogh Csaba vezetésével a tizenkettedik. A női olimpiára 151 együttes jelezte részvételét, az orosz négyes az első, a címvédő kínaiak a harmadikok. Hoang Thanh Trang, Gara Anita, Gara Tícia, Lakos Nikoletta és Terbe Julianna alkotta csapatunk Papp Gábor irányításával a 13. a rajtlistán. A női és férfi világranglista első tíz sakkozója közül kilencen is játszanak, a két listavezető, a kínai exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan és a norvég világbajnok, Magnus Carlsen nem vállalta a játékot. A 11 fordulós svájci rendszerű viadalon szeptember 24-én magyar idő szerint 13 órakor játsszák az első partikat.

Batumi a grúz sakkozás egyik fellegvára, számos nemzetközi versenyt rendeztek már a városban, Európa-bajnokságok, Grand Prix-tornák is színesítették a palettát. A sakkolimpiát azonban joggal nevezzük a sakkozás legnagyobb ünnepének, és ezt a rendezők is így gondolják: az előzetes hírekben olvashattuk, hogy grandiózus ünnepséggel nyitják meg az év legfontosabb tornáját, amelyen

a norvég világbajnok, Magnus Carlsen és a kínai exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan kivételével valamennyi szupernagymester játszik válogatottjuk színeiben.

A svájci rendszer különlegessége, hogy valamennyi együttes a maga versenyét játssza, megmérkőznek ugyanazon ellenfelekkel, de jelentős különbségek is előfordulnak. Egyes csapatok könnyebb utat járnak be, mások végig az élcsoportban csatáznak, fordulóról fordulóra a legerősebb ellenfelekkel küzdenek meg, a hajrában pedig egyetlen botlásért is súlyos árat fizethetnek.

Magnus Carlsen (balra) kihagyja a sakkünnepet Batumiban Forrás: AFP/Karim Jaafar

A 11 fordulós lebonyolításnál óriási a párosítás jelentősége, kis szerencsével nagyot lehet előrelépni, vagy éppen szerényebb helyezést elérni. A végső sorrendet a meccspontok határozzák meg, a holtversenyt az ún. olimpiai Berger-Sonneborn pontszám dönti el. Címvédőként az amerikai férfi és a kínai női válogatott játszik Batumiban, a végső győzelemért rajtuk keresztül vezet az út.

Férfi válogatottunk negyedik az örökrangsorban

Az eddigi olimpiákon férfi válogatottunk három olimpiai aranyérmet szerzett, 1927-ben Londonban, 1928-ban Hágában és 1978-ban Buenos Airesben nyerték el sakkozóink a Hamilton Russel-aranyserleget. 1930-ban Hamburgban, 1937-ben Stockholmban, 1970-ben Siegenben, 1972-ben Szkopjéban, 1980-ban Máltán, 2002-ben Bledben és négy éve Tromsőben ezüstérmet, 1956-ban Moszkvában, 1966-ban Havannában pedig bronzérmet szerzett a magyar csapat.

Azaz érmek számát tekintve negyedikek vagyunk az olimpiai örökrangsorban.

A legeredményesebb a szovjet válogatott, amelyik 1952 és 1990 között a 21 kiírásból 18-at zárt aranyéremmel,1978-ban pedig a második helyen végeztek éppen a mieink mögött. A Szovejtunió jogutódjaként induló orosz együttes hatszor nyert 1992 óta, 2002-es sikerük óta viszont egyszer tudtak az élen zárni (Calviában és Hanti-Manszijszkban ezüstérmesek lettek Ukrajna, hat éve Isztambulban pedig Örményország mögött, míg legutóbb Bakuban harmadikok lettek).

A Tromsőben ezüstérmes magyar férfi csapat Forrás: Origo

Az Egyesült Államok sakkozói hat elsőséget szereztek, emellett van még 5 ezüst-és 8 bronzérem a gyűjteményükben, és ugyebár, most éppen ők a címvédők. Az örmények 2006-ban, 2008-ban és 2012-ben aranyérmesek, még három viadalon bronzérmesek voltak. Az ukránok két aranyérem mellett kétszer másodikként, háromszor harmadikként zártak, míg a jugoszlávok egy olimpiai bajnoki cím mellett 6-6 ezüst- és bronzérmet gyűjtöttek.

Férficsapatunk tizenkettedik a rajtlistán

Nem kis nosztalgiával gondolok vissza, hogy négy esztendeje a tromsői olimpia előtt nem voltak csapatösszeállítási gondok. A nyugodt légkörnek is köszönhetően válogatottunk kitűnően szerepelt, remek játékkal ezüstérmet szerzett.

A bakui olimpián Lékó Péter nem vállalta a játékot, idén Rapport Richárd távolmaradása borzolja a kedélyeket.

Sakkéletünkben dúló viharokat hűen tükrözi, hogy az olimpia előtt nem tartottak sajtótájékoztatót, elmaradt válogatottjaink tagjaival való találkozás, a célok meghatározása. Csak remélhetjük, hogy a sakkolimpián szereplést vállaló nagymestereink a minél jobb eredmény elérésére tudnak koncentrálni. A magyar sakkrajongók népes tábora azt várja, hogy csapatunk feledteti a bakui kisiklást. Az erőviszonyok ismeretében nagy siker lenne a hatba kerülés. Egy jó kezdés sokat érne, fontos a hajrá, kell egy kis szerencse a kedvező párosításhoz.

Lékó Péter (balra) újra vállalta a szereplést Forrás: --

Balogh Csaba kapitány és olimpikonjaink közösen döntötték el a táblasorrendet. Lékó Péter a várakozásnak megfelelően az éltáblás, a taktikai felállásban az újonc Erdős Viktor a másodikat vállalta. A 19 esztendős Gledura Benjámin megelőzi a rutinosabb társakat, Almási Zoltánt és Berkes Ferencet.

A címvédő a favorit

A csapatok rajtlistáját a szeptember 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján állították össze. A végleges táblasorrendet azonban csak szeptember 21-én 24 óráig kell leadni. Óvatos optimizmussal várja az olimpiát a címvédőként a rajtlistát is vezető amerikai együttes. A Bakuban győztes csapaton nem változtattak, egyetlen kérdés lehet csupán, hogy Hikaru Nakamura vagy Wesley So játszik-e a második táblán. A világbajnoki kihívó Fabiano Caruana éltáblásként vezeti az együttest, és egy pillanatig sem gondolkodott azon, hogy a világbajnoki döntőre tekintettel lemondja szereplését.

A nagy hármas: Caruana, So és Nakamura Forrás: Origo

Az orosz csapat összeállítása két helyen változott meg, az Orosz Sakkszövetség elnöke, Andrej Filatov lesz ismét a csapatkapitány, az együttest pedig rutinos nagymesterek segítik szekundánsként. A négy éve bajnok, két éve viszont nagy kudarcot átélt kínai válogatottban Ding Liren a „vezérevezős”, aki átlépte a bűvös + 2800 Élő-pontos határt, társai azonban változatos eredményeket értek el. Bakuban hazai pályán az azeri csapat a vártnál gyengébben játszott, az Eb-n viszont szenzációs sikert értek el.

Sahriyar Mamedgyarov eredményességén sok múlik majd, mindenesetre ők éremszerzésben bíznak.

Az indiai válogatottban az exvilágbajnok Viswanathan Anand lesz az éltáblás, aki 12 év után vállalta ismét a szereplést, dobogós helyezés megszerzésében reménykedik.

A kétszeres olimpiai bajnok ukrán csapatban a négyszeres olimpiai bajnok Vaszilij Ivancsuk is játszik, Bakuban nélküle ért el kimagasló sikert az együttes, csak az olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítással lettek másodikak. A franciák Maxime Vachier-Lagrave kiemelkedő pontszámának köszönhetik rajtlistás hetedik helyezésüket, míg a háromszoros olimpiai bajnok örményeknél ismét formába lendült Levon Aronjan. Az angoloknál Michael Adams, az izraeli együttesnél Borisz Gelfand az éltáblás.

A rajtlista élcsoportja a legjobb négy sakkozó Élő-pontjának átlagával

Egyesült Államok (2772): Fabiano Caruana 2827, Wesley So 2776, Hikaru Nakamura 2763, Samuel L Shankland 27227, Ray Robson 2682 Oroszország (2764): Vlagyimir Kramnyik 2779, Jan Nepomnjacsij 2768, Szergej Karjakin 2760, Dmitrij Jakovenko 2748, Nyikita Vityjugov 2726 Kína (2756): Ding Liren 2804, Yu Yangyi 2765, Wei Yi 2742, Bu Xiangzhi 2712, Li Chao 2708 Azerbajdzsán (2748): Sahriyar Mamedgyarov 2820, Tejmur Radzsabov 2751, Arkadij Naiditsch 2721, Rauf Mamedov 2699, Eltaj Safarli 2676 India (2724): Viswanathan Anand 2771, Pentala Harikrishna 2743, Santosh Gujrathi Vidit 2711, Krishnan Sasikiran 2672, Adhiban B. 2668 Ukrajna (2698): Vaszilij Ivancsuk 2710, Pavel Eljanov 2703, Jurij Krivorucsko 2695, Anton Korobov 2685, Ruszlan Ponomarjov 2681, Franciaország (2688): Maxime Vachier-Lagrave 2780, Etienne Bacrot 2678, Laurent Fressinet 2649, Romain Edouard 2646, Christian Bauer 2629 Örményország (2688): Levon Aronjan 2780, Gabriel Szargiszjan 2691, Hrant Melkumjan 2660, Robert Hovhanniszjan 2621, Haik Martiroszjan 2597 Anglia (2688): Michael Adams 2712, David Howell 2689, Gawain Jones 2677, Luke J McShane 2672, Nicholas Pert 2549
Izrael 2676, Lengyelország 2673
Magyarország (2673): Lékó Péter 2690, Erdős Viktor 2609, Gledura Benjámin 2621, Almási Zoltán 2702, Berkes Ferenc 2678

A női mezőnyben is van aranyérmünk

Női válogatottunk kétszer hódította el az olimpiai aranyérmet, 1988-ban Szalonikiben és 1990-ben Újvidéken lett első a csapatunk. Polgár Zsuzsa, Judit és Zsófia mellett mindkét együttesnek tagja volt Mádl Ildikó. Utoljára az 1994-es moszkvai olimpián volt válogatottunk érmes, akkor második helyen zártunk a grúzok mögött.

Az olimpiai bajnok csapat: Polgár Judit, Polgár Zsuzsa, Polgár Zsófia, Mádl Ildikó Forrás: Origo

Női csapatunk még további hat érmet szerzett: 1969-ben Lublinban, 1978-ban Buenos Airesben, 1980-ban Máltán és 1986-ban Dubaiban lettünk ezüstérmesek, 1972-ben Szkopjéban és 1982-ben Luzernben a harmadik helyen végzett.

Az eredményességi rangsorban ezzel férfi csapatunkhoz hasonlóan a negyedikek vagyunk.

A szovjetek 11 aranyérmet szereztek és kétszer ezüstöt. Nyolc éve az orosz együttes valamennyi ellenfelét legyőzve lett először olimpiai bajnok, hat esztendeje az olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítással előzték meg a kínaiakat. 2014-ben is nagy csatában tudtak nyerni. Kína 4 aranyérem mellett 4 ezüst és 4 bronzéremmel dicsekedhet, a grúzok négyszer győztek, egy ezüst- és két bronzérmet szereztek. Az ukránok 2006-ban Torinóban diadalmaskodtak, két ezüstérem és három bronzérem még a gyűjteményükben. Izrael 1976-ban győzött.

Az oroszokra érdemes fogadni

A rajtlistát a háromszoros olimpiai bajnok, de Bakuban az utolsó fordulóban a kínai együttes elleni vereség miatt csak negyedik orosz válogatott vezeti, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk lesz a „vezérevezős”, és újfent a bakui ötös kapott bizalmat.

Egy orosz-ukrán derbi a sakktáblánál igazi csemege Forrás: Origo

A címvédő kínai együttesben meglepetésre nem játszik a világranglistát fölényesen vezető exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan, de a teheráni kieséses rendszerű vb győztese, Tan Zhongyi sincs a csapatban. Így már nem is akkora meglepetés, hogy az ukránok mögött csak a harmadik helyen állnak a rajtlistán. Nagy teher nehezedik a hazai pályán szereplő grúz válogatottra, minél fényesebb érmet várnak tőlük. India csapatában ismét játszik Humpy Koneru, ez az öt együttes kiemelkedik a mezőnyből.

Nehéz megjósolni, hogy a tizenharmadik helyre rangsorolt csapatunk milyen teljesítményre lesz képes.

Két esztendeje az utolsó fordulóban éremért játszhatott az együttes, de a nagy tétet nem bírták. Papp Gábor kapitány a Hoang Thanh Trang, Gara Anita, Gara Tícia, Lakos Nikoletta és Terbe Julianna összeállítású csapatot küldi a csatába.

A rajtlista élcsoportja

Oroszország (2523): Alekszandra Kosztenjuk 2559, Alekszandra Gorjacskina 2535, Valentyina Gunyina 2528, Natalija Pogonyina 2469, Olga Girja 2462 Ukrajna (2486): Anna Muzicsuk 2555, Marija Muzicsuk 2533, Anna Usenyina 2451, Julija Oszmak 2405, Natalija Zsukova 2403 Kína (2485): Ju Wenjun 2561, Lei Tingije 2468, Shen Yang 2461, Huang Qian 2446, Zhai Mo 2351 Grúzia (2484): Nana Dzagnidze 2509, Nino Bacsiasvili 2482, Lela Dzsavahisvili 2475, Bela Hotenasvili 2469, Meri Arabidze 2404 India (2458): Humpy Koneru 2557, Dronavalli Harika 2500, Sachdev Tania 2400, Eesha Karavade 2374, Rout Padmini 2338
Franciaország 2418, Lengyelország 2406, Kazahsztán 2403, Németország 2397, Egyesült Államok 2382, Azerbajdzsán 2369, Örményország 2353 Magyarország (2344): Hoang Thanh Trang 2423, Gara Anita 2370, Gara Tícia 2321, Lakos Nikoletta 2258, Terbe Julianna 2260,

A versenyek szeptember 24-én kezdődnek, és ahogy azt fentebb írtuk, minden csapatra 11 forduló vár. A gondolkodási idő játszmánként 90-90 perc az első 40 lépés megtételére, majd a 40. lépést követően a sakkozók újabb 30-30 percet kapnak, az első lépéstől kezdve lépésenként még 30-30 másodperc bónuszidő adódik hozzá. Az ötödik fordulót követően, szeptember 29-én pihenőnap lesz, majd szabadnap nélkül szeptember 30. és október 5. között a 6-11. fordulókra kerül sor. A bakui olimpiához hasonlóan nem érvényesítik a „zéró tolerancia” szabályt, 15 percet lehet késni, a fokozott biztonsági intézkedések, ellenőrzések miatt nem árt az óvatosság, belépéskor a röntgenkapuk miatt jóval korábbi megérkezést javasolnak.