Vágólapra másolva!
A női versenyeket szervező WTA egyenlő bánásmódot kér minden teniszezőnek, és szeretné elérni, hogy minden tornán engedélyezett legyen az edzői tanácsadás.

A szervezet azután tette közzé ezzel kapcsolatos felhívását, hogy a US Open szombati női egyes döntőjét botrányos jelenetek tarkították. A végül vesztes Serena Williamset háromszor is figyelmeztette a portugál székbíró, Carlos Ramos, először tiltott edzői tanácsadásért, majd az ütője összetöréséért, végül azért, mert megsértette őt. Az utóbbi két intés pontbüntetéssel, illetve egy játék elvesztésével is járt.

A reklamáló Williams tolvajnak nevezte a játékvezetőt, később pedig azt nehezményezte, hogy nem kap a férfi játékosokkal azonos bánásmódot, mert szerinte, ha egy férfi mondja ezt, nem büntették volna meg. A sportágon belül és kívül sokan támogatják a volt világelső amerikai teniszezőt, köztük a WTA is.

Serena Williams és a US Open-döntő székbírója, Carlos Ramos Forrás: AFP/2018 Getty Images/Jaime Lawson

„A WTA-nak az az álláspontja, hogy nem szabadna különbséget tenni a férfi, illetve női játékosok érzelemnyilvánításainak megítélésében, és azon dolgozik, hogy minden teniszezőt egyformán kezeljenek. Az a véleményünk, hogy szombaton este ez nem így volt” – fogalmazott közleményében Steve Simon, a WTA vezetője.

A férfi egyes győztese, Novak Djokovic is úgy véli, Ramosnak nem kellett volna ennyire szigorúnak lennie.

„Megváltoztatta a mérkőzés menetét – mondta a bíró ítéleteinek következményéről a szerb játékos. – Szerintem ez talán szükségtelen volt. Mindannyian küzdünk az érzelmeinkkel, különösen, amikor egy Grand Slam-trófeáért harcolunk.”

Ezzel együtt Djokovic szerint Simonnak nincs igaza abban, hogy a férfiakat és a nőket máshogy kezelik a pályán.

„Én nem így látom, egyáltalán nem” – jelentette ki.

Az első figyelmeztetést tiltott edzői tanácsadásért kapta Serena Williams – trénere, Patrick Mouratoglou a lelátóról próbált kézjelekkel instrukciókat adni tanítványának, bár a játékos saját bevallása szerint ezeket egyáltalán nem látta –, ez a férfimeccseken nem engedélyezett, a nőknél viszont igen, kivéve a GS-tornákat.

Bár Williams azt mondta, ő betartja a szabályokat, és soha nem kap edzői utasításokat mérkőzés közben, Mouratoglou bevallotta, hogy ő bizony ad tanácsokat, és szerinte minden kollégája ezt teszi.

„Azt is gondoljuk, hogy az edzői tanácsadás kérdésével is foglalkozni kell, és engedélyezni kell a sportágban – tette hozzá Simon. – A WTA támogatja a pályán való tanácsadást a szabályok szerint, de át kell gondolnunk a szabályozást.”