Kontinentális Kupa: Halász Bence harmadik lett férfi kalapácsvetésben

Berlin, 2018. augusztus 6. Halász Bence versenyez a kalapácsvetés selejtezőjében a berlini atlétikai Európa-bajnokságon 2018. augusztus 6-án. Halász a döntőbe jutott. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Vágólapra másolva!
Halász Bence harmadik helyen végzett az atléták Kontinentális Kupjának férfi kalapácsvető számában Ostravában.

A nemzetközi szövetség (IAAF) honlapjának eredményközlése szerint az Európa-válogatottat erősítő magyar versenyző

a harmadik kísérletére érte el vasárnapi legjobbját (74,80 méter).

A döntőbe ezzel nem sikerült bejutnia, ugyanis az elődöntőnek számító negyedik próbálkozására 74,16 m-t dobott, a végül másodikként záró egyiptomi Mosztafa el-Gamel akkor három centivel jobb eredményt ért el.

Halász Bence jól szerepelt Ostravában Forrás: MTI/EPA/Christian Bruna

A győzelmet az olimpiai címvédő tádzsik Dilsod Nazarov (77,34 m) szerezte meg.

A versenykiírás értelmében a nyolcas mezőny három kísérlet után megfeleződött, ezt követte az elődöntő, majd ötödik dobásra a döntő, már csak két versenyzővel.

A magyar dobóatléta az abszolút legjobb eredményeket összesítve is a harmadik helyen végzett volna,

akkor Nazarov mellett még a mexikói Diego Del Real (75,86) előzte volna meg.

Halász a harmadik helyéért hat pontot kapott, míg Európa másik képviselője, a lengyel Wojciech Nowicki hármat szerzett, a kontinens összességében ötöt szerzett ebben a versenyszámban.