Vágólapra másolva!
Az érmek számát tekintve már minden idők legjobb szereplése az eilati, miután Rohács Réka révén megszületett a magyar junior nyíltvízi válogatott negyedik dobogós helyezése is a világbajnokságon. A magyar csapat jelenleg második helyen áll az amerikaiak mögött a pontversenyben.

Eddig az épp Eilattól átvállalt balatonfüredi világbajnokság volt a csúcspont, ott a nők 10km-es számában elért arany-bronz, és a váltógyőzelem hozott három érmet – most négy versenyzőnk négy egyéni számban állhatott dobogóra, a magyar válogatott pedig jelenleg második a pontversenyben az amerikaiak mögött.

A pénteki 10km-es távon Rohács Réka a hatodik helyről vágott neki az utolsó körnek, és végül sikerült odaérnie a harmadik helyre, csupán 4.4 másodperccel lemaradva a győztes spanyol Ruiz Bravo mögött. Talán még ennél is nagyobb bravúr, hogy 0.8 másodperccel megelőzte a franciák felnőtt Eb-n bronzérmet szerzett kiválóságát, Lisa Pou-t.

„Fantasztikus eredmény, amit eddig a fiatalok elértek, még sosem volt négy egyéni érmünk világbajnokságon. Ez annak a tudatos csapatépítésnek, a közös edzőtáborozásoknak az eredménye, amit Gyurival (Krajnyák György Rohács Réka edzője - a szerk.) és a többi nagyszerű edzőkollégával csinálunk immár évek óta" – mondta Gellért Gábor szövetségi kapitány az újabb érem után.

A pénteki verseny másik magyar indulója, Vas Luca két kör után tervezetten kiszállt, mint a kapitány elmondta: „Luca a legjobb ezerötösünk, ha medencében kell úszni öt- vagy tízezret, akkor is kiváló, de tömegben, verekedve egyelőre kevésbé tud teljesíteni – viszont a váltó miatt el kellett indítanunk, mert ő nagyon sokat tehet hozzá a szombati eredményhez."

A férfiaknál Galicz Péter becsülettel végigharcolta a távot, és 11. lett, míg Huszti Dávid a 18. helyen végzett. Szombaton a két váltóversennyel zárul a világbajnokság.

Junior világbajnokság, Eilat 10km (18-19 évesek)
Férfiak
1. Michael Brinegar (amerikai) 1:49:55.5
...11. Gálicz Péter 1:51:53.9
...18. Huszti Dávid 1:55:20.5

Nők
1. Paola Ruiz Bravo (spanyol) 1:57:21.9
...3. Rohács Réka 1:57:23.6
...Vas Luca nem fejezte be a versenyt.