Vágólapra másolva!
Flushing Meadowsban vághat vissza Dominic Thiem a Roland Garros döntőjében elszenvedett vereségért Rafael Nadalnak. A 33 éves John Isner a második ötszettes csatáját nyerte öt nap alatt, és az amerikai lesz Juan Martin del Potro ellenfele a negyeddöntőben. A nőknél Serena Williams és a címvédő Sloane Stephens is megtette a következő lépést, hogy az elődöntőben összecsapjanak, de a 23-szoros Grand Slam-bajnoknak nem lesz könnyű dolga a legjobb 8 között Karolina Pliskovával. A junioroknál győzelemmel mutatkozott be Nagy Adrienn.

Elég korán indult a vasárnapi tenisz a US Openen. Pontosabban,

a szombati műsor vasárnapra virradóan, 2 óra 22 perckor fejeződött be.

Marin Cilic játszott egy 4 órás csatát a Louis Armstrong Stadionban egy 19 éves ausztrál legénnyel, aki hétfőn nyert először mérkőzést az amerikai nyílt teniszbajnokság főtábláján. Alex de Minaur hasonló alkatú, mint a magyar Piros Zsombor. Nem túl magas (180 cm), nem túl izmos (69 kg), de szinte minden más adottsága megvan ahhoz, hogy

a jövő egyik nagy bajnoka legyen.

Alex de Minaur több mint tehetség Forrás: AFP/Eduardo Munoz Alvarez

Nyolc hónappal idősebb, mint az Australian Open 2017-es junior bajnoka, de valószínűleg nem véletlenül áll 343 hellyel a magyar előtt a világranglistán. Természetesen nem reménytelen ezt a különbséget ledolgozni, de jól lehet látni, hogy az 1997-2000 között születettek generációja nagyon erős.

Visszatérve a horvát és az ausztrál drámájához, azt érdemes rögzíteni, hogy Alex de Minaur 6:4, 6:3-ra vezetett a US Open 2014-es bajnoka ellen, majd az 5. játszmában már Cilic állt jobban (5:2), de a Spanyolországban edző ausztrál nem adta meg magát,

hat meccslabdát hárítva egyenlített.

Végül a rutin döntött, és Marin Cilic 4:6, 3:6, 6:3, 6:4, 7:5-re nyert. Az Australian Open idei döntősének jó esélye volt arra, hogy az ágáról eljusson az elődöntőig és ott akár Roger Federernek vagy Novak Djokovicnak komoly nehézséget jelentsen. Vasárnap hajnal óta ez nehezen elképzelhető.

Nem sokkal maradtak el a rekordtól: hat évvel korábban, szeptember 2-án Philipp Kohlschreiber és John Isner

éjjel 2 óra 26 perckor fejezte be a párbaját,

amit a német nyert meg. Akkor az eső is befolyásolta a programot, mert az első esti mérkőzésen, Marija Sarapova és Nagyja Petrova találkozóján esőszünetet kellett tartani, nem volt még mozgatható teteje az Arthur Ashe Stadionnak.

Szeptember 2-a egyébként leginkább arról híres a US Open történetében, hogy 1991-ben Jimmy Connors (nem mellékesen a 39. születésnapján), ezen a napon fordított 3:6, 7:6, 1:6-ról Aaron Krickstein ellen, ráadásul a 15 évvel fiatalabb amerikai az 5. szettben is 5:2-re vezetett.

– mondta mosolyogva a 4 óra 41 perces küzdelem után Jimmy Connors.

Jimmy Connors a legnagyobb harcos Forrás: AFP/John Mottern

Az idén nem történt semmi rendkívüli, tenisztörténeti szeptember 2-án. A grúz Nikoloz Baszilasvili egy hete Fucsovics Mártonnal edzett a US Openre készülve. Már akkor úgy lőtte a labdákat, hogy Fucsovics és az edzője, Sávolt Attila többször nézett csodálkozva egymásra. Röviden: látszott, hogy nagyszerű formában van. Persze

létezik az edzésmenő kategória,

de Tbiliszi 26 éves büszkesége a főtáblán is bizonyított. Életében először eljutott a legjobb 16-ig egy Grand Slamen. Ahhoz képest, hogy Rafael Nadal az eddigi egyetlen találkozójukon, tavaly a párizsi salakon 6:0, 6:1, 6:0-ra verte, most rendesen megdolgoztatta a címvédőt.

– magyarázta Rafael Nadal, hogy miért is kellett 3 óra 19 percet a pályán töltenie.

Rafael Nadal a vártnál nehezebben jutott a negyeddöntőbe Forrás: AFP/2018 Getty Images/Julian Finney

A spanyol azt is megjegyezte, hogy nagyon kiegyensúlyozott a szezonja, mert

2011 óta először jutott el mind a négy Grand Slamen legalább a negyeddöntőig.

Egy kérdésre válaszolva azt fejtegette, hogy a fizikális állapota a legfontosabb ahhoz, hogy elég erősnek érezze magát a fájdalmak elviseléséhez, amik szinte elkerülhetetlenek. Soha nem emelgetett sokat súlyokat ahhoz, hogy erős legyen. Ha csak egy dolgot mondhat, ami a legfontosabb testrésze a siker szempontjából, akkor nem a térdét nevezné meg. A hasizom és a hát a legfontosabb, mert az adja a stabilitást és az egyensúlyt.

A következő ellenfelét, Dominic Thiemet fantasztikus játékosnak nevezte, akivel kiváló a kapcsolata és nagyszerű srác. Úgy fogalmazott,

a legjobbját kell nyújtania az osztrák ellen, hogy legyen esélye.

Ez lesz az első találkozójuk keménypályán, eddig csak salakon csaptak össze, ott 6:3-ra vezet a mallorcai. Dominic Thiem az elvesztett Roland Garros-döntő óta nem sokat mutatott, sérüléssel is bajlódott, de a US Openre újra formába lendült.

Dominic Thiem újra jó formában Forrás: AFP/2018 Getty Images/Elsa

Az esti programban Juan Martin del Potro nagyon simán intézte el a horvát Borna Coricot (6:4, 6:3, 6:1), és ha az argentin nem veszít túl sok energiát John Isner ellen a következő fordulóban, akkor az idei elődöntőben

nagyobb kihívást jelenthet Nadalnak, mint tavaly,

amikor viszonylag könnyedén megadta magát.

Juan Martin del Potro a 4. akadályt is vette a US Openen Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Mohammed Elshamy

Persze, addig a világelsőnek is el kell jutnia.

Eredmények, nyolcaddöntő:
férfiak:
Del Potro (argentin, 3.)-Coric (horvát, 20.) 6:4, 6:3, 6:1
Isner (amerikai, 11.)-Raonic (kanadai, 25.) 3:6, 6:3, 6:4, 3:6, 6:2
Nadal (spanyol, 1.)-Baszilasvili (georgiai) 6:3, 6:3, 6:7 (6-8), 6:4
Thiem (osztrák, 9.)-Anderson (dél-afrikai, 5.) 7:5, 6:2, 7:6 (7-2)

nők:
Stephens (amerikai, 3.)-Mertens (belga, 15.) 6:3, 6:3
Szevasztova (lett, 19.)-Szvitolina (ukrán, 7.) 6:3, 1:6, 6:0
S. Williams (amerikai, 17.)-Kanepi (észt) 6:0, 4:6, 6:3
Ka. Pliskova (cseh, 8.)-Barty (ausztrál, 18.) 6:4, 6:4