Vágólapra másolva!
Serena Williams nem kímélte a nővérét, Venust, gyakorlatilag kiütötte. Rafael Nadal és Karen Hacsanov az idei US Open eddigi leghosszabb és legjobb meccsét játszotta. A tavalyi döntős Kevin Anderson megállította a fiatal kanadai Denis Shapovalovot, és ugyanezt tette Milos Raonic a Flushing Meadowsban 2016 óta veretlen Stan Wawrinkával.

Igaza lett Rafael Nadalnak.

mert ilyen időjárásban játszani először is nem egészséges, másodsorban senkinek sem jó. Nem jó a szurkolóknak és a játékosoknak sem. A show ilyenkor kicsit gyengébb” – magyarázta a világelső még szerda este, arra utalva, hogy péntektől megszűnik a kánikula New Yorkban. Azt talán ő sem gondolta, hogy

a US Open 5. napján 4 óra 23 perces brutális csatával szórakoztatja a publikumot

az Arthur Ashe Stadionban. A lenyűgöző előadáshoz, a csodálatos teniszhez, a fordulatos küzdelemhez kellett Karen Hacsanov is. Nadal legutóbb 3 hete győzte le a 22 éves oroszt, a torontói elődöntőben már a negyedik alkalommal bizonyult jobbnak a fiatal moszkvainál, aki eddig játszmát sem tudott nyerni a meccseiken.

Rafael Nadal akkor lett agresszív, amikor kellett Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Mohammed Elshamy

Hacsanov először jutott el a legjobb 32-ig a US Openen, ráadásul az első két mérkőzésén egyszer sem vesztette el az adogatását. Ezt a tökéletes statisztikát nem sokáig tudta tartani Nadal ellen, bár ő brékelt előbb és vezetett is 4:2-re. A spanyol, három kimaradt fogadóelőny után 4:4-nél utolérte, de 5:5-nél megint botlott adogatóként. A szettért szerváló orosz maratoni, parádés gémet zárt le egy ásszal, és a 2. játszmában is elment 4:2-re, majd 5:4-nél a 2:0-s játszmaállásért adogatott.

Elképesztő labdameneteket játszottak, Nadal sokkal agresszívabb lett

és kimenekült az életveszélyes helyzetből. Elkezdték behúzni a tetőt, ami miatt több mint tíz percig állt a játék. A mallorcai nagyon felpörgött és behúzta a szettet.
A folytatásban egyre elszántabban tesztelték egymást, Hacsanov bátran belement a hosszú labdamenetekbe az alapvonalról, kiválóan mozgott és hatalmasakat szervált (összesen 22 ászt ütött). A 3. játszmát záró rövidítés előtt

egyértelműnek tűnt, hogy ha Nadal nyeri, akkor az orosz sorsa megpecsételődött.

Óriási volt a tét, de a címvédő is bizonytalankodott. Nem a teniszről, az idegek csatájáról szólt a tiebreak. Hacsanov három kettőshibát adogatott, de a spanyol is könnyű labdákat rontott, igaz, így is vezetett 5:3-ra. Innen egyenlített a moszkvai, de az ötödik játszmalabdánál, egy 39 ütésből álló labdamenetet nyerve Rafael Nadal lezárta ezt a szakaszt.

Karen Hacsanov az utolsó pontig küzdött Forrás: AFP/2018 Getty Images/Alex Pantling

A 4. szett elején gyorsan brékelt a világelső és viszonylag simának, biztosnak látszott, hogy az előnyét megtartva befejezi a párbajt. Aztán 5:4-nél, a meccsért szerválva pontot sem nyert, miközben addig mindössze kettő labdamenetet vesztett a játszmában adogatóként. Igen,

ő is ember, nem gép, ezt a meccs után is hangsúlyozta.

A szurkolók tomboltak, imádták, hogy nem ért véget a dráma, sőt, új fejezetet nyitottak a harcosok. Hacsanov túljutott egy fizikális holtponton és újult erővel lőtte a labdát, hozta zavarba Nadalt. A döntés másodszor is a rövidítésre maradt, és ebben az első kiemelt már nem adott esélyt, 5:7, 7:5, 7:6, 7:6-ra győzött.

hogy ilyen mérkőzést tudtam játszani és a legutolsó pontig harcoltam. Mentálisan és fizikálisan is készen álltam egy ilyen összecsapásra. Egy-két labdameneten múlt az egész, lehetett volna fordítva is. Nagy tisztelet Rafának, ezért ő a világelső, óriási küzdő. Jól ismerjük egymást, tudja, hogy én hogyan szeretek teniszezni, ezért is játszottunk ennyire látványos meccset. Ez egy nagyszerű tapasztalat és önbizalomnövelő mérkőzés volt. Örülök a teljesítményemnek, remélem, ezen az úton megyek tovább” – mondta a vereség ellenére elégedett Karen Hacsanov.

Rafael Nadal megint emlékezetes előadással szórakoztatta a New York-i publikumot Forrás: AFP/2018 Getty Images/Alex Pantling


Folyamatosan fejlődik, fiatal, minden ütése, adottsága megvan, nagyszerű teniszező, szép jövő előtt áll – dicsérte Hacsanovot a meccs után Nadal, majd másról is beszélt. – Mentálisan és fizikálisan is nagyon kimerítő mérkőzés volt, de ezekért edzünk minden nap, az ilyen atmoszférájú csatákért. Ez az a mérkőzés,

ami növeli az önbizalmadat és erősebbé tesz.

Ha fizikálisan rendben leszek a következő találkozóra, amiben biztos vagyok, akkor ez a mai meccs sokat segíthet a folytatásban. A 4. játszmában teniszeztem a legjobban. Örülök annak, ahogy a kritikus pillanatokban játszottam, és hogy a küzdőszellem végig rendben volt. Úgy tudtam nyerni egy nagyon nehéz játékos ellen, hogy

nem a legjobb formámban teniszeztem.

Nagyszerű, szórakoztató show volt, a közönség láthatóan élvezte” – értékelt a címvédő, aki a negyeddöntőbe jutásért a grúz Nikoloz Basilasvilivel csap össze vasárnap.

Az idei amerikai nyílt teniszbajnokságnak nagyon kellett már egy ilyen parádé. Hétfőn az volt a téma, hogy a világelső Simona Halep simán kikapott Kaia Kanepitől, ami példátlan a US Open történetében. Beszéltek még Serena Williams ruhakölteményéről és a nővére csatájáról Szvetlanana Kuznyecovával.

A keddet elvitte Fucsovics Márton és Babos Tímea helytállása Novak Djokovic, illetve Daria Kaszatkina ellen.

A szerda a hőség fokozódása jegyében telt, mindenki kóválygott és a túlélésért játszott. Csütörtökön Nick Kyrgios szokásos faragatlan, sportszerűtlen viselkedése határozta meg a hangulatot és uralta a híreket. Péntekre eltűnt a nap, több mint tíz fokkal hűvösebb lett, és végre a teniszről szólt minden. John McEnroe azt mondta Nadal és Hacsanov párbaját kommentálva, hogy ezek azok a pillanatok, amikor büszke arra, hogy ő is teniszező. Azt prognosztizálta, hogy az orosz a következő évek egyik meghatározó játékosa lesz, hamarosan a top tízbe, sőt, akár az első ötbe kerülhet a ranglistán.

Williams nővérek megkönnyebbültek a párbajuk után Forrás: AFP/2018 Getty Images/Julian Finney

Ahhoz képest, hogy mekkora érdeklődés kísérte Serena és Venus Williams testvércsatáját a 16 közé kerülésért, a fiatalabb Williams lány nagyon simán intézte el a nővérét: 72 perc alatt 6:1, 6:2-re verte. Felesleges lenne túlragozni a találkozón történteket, Venus meg sem tudta közelíteni azt a teniszt, amit az első két fordulóban mutatott.

Nem igazán csináltam rosszul semmit, ő viszont mindenben jó volt. Reméltem, hogy nem fog ennyire jól játszani, mert teniszileg így érinthetetlen. Hihetetlen formában van, ha így teniszezik, akkor senkinek sincs esélye ellene” – vélekedett Venus Williams, akit a húga követett az interjúszobában.

Serena Williams bajnoki formába lendült a US Openen Forrás: AFP/2018 Getty Images/Elsa

Serena először azt tette egyértelművé, hogy az eredménytől függetlenül mindig egy megkönnyebbülés, amikor vége a nővére elleni találkozónak, mert érzelmileg nagyon megviselik ezek a meccsek. Ő is érezte, hogy nagyon jól ment neki a játék, szerinte a szülés óta még nem teniszezett ennyire jól. Már a meccs előtt betekerték a bokáját, de azt mondta, gyakran kifordult és a ragasztás segít, nincs komolyabb gond. Legközelebb az észt Kaia Kanepi vár rá, aki a világelső Simona Halepet verte az első fordulóban.