Indonézia olimpiát rendezne 2032-ben

Dél-Korea
Halálfej virít az olimpiai ötkarika egyik karikájában a kangnungi tengerparton
Vágólapra másolva!
Indonézia tervezi, hogy pályázik a 2032-es nyári olimpia rendezésére.

Ezt a jelenleg zajló Ázsia Játékok sikerén felbuzdulva jelentette be Joko Widodo köztársasági elnök, miután találkozott a Nemzetközi és az Ázsiai Olimpiai Bizottság vezetőivel Jakartában.
Kiemelte: az augusztus 18-án kezdődött és vasárnapig tartó Ázsia Játékok szervezéseinek tapasztalatai alapján biztos abban, hogy

ennél nagyobb eseménynek is képes otthont adni az ország, ezért azt tervezik, hogy mielőbb jelzik kandidálási szándékukat 2032-re.

A földrészen eddig három ország, Japán, Kína és a Koreai Köztársaság volt házigazdája nyári ötkarikás játékoknak.
A 2020-as olimpiát Tokióban, a 2024-est Párizsban, a 2028-ast pedig Los Angelesben rendezik.