Vágólapra másolva!
Roger Federer sikerrel vette a 2. akadályt a US Openen, a svájci következő ellenfele, a botrányhős Nick Kyrgios megint minősíthetetlenül viselkedett. A női párosban Stollár Fanny kiemelteket verve jutott a 2. fordulóba. 

Csütörtökre is jutott magyar siker a US Openen. Stollár Fanny a női párosok bajnokságában egész nap várta, hogy pályára léphessen a 11. kiemelt Vania King és Katarina Srebotnik ellen. A 3. mérkőzés volt az övék a 11-es pályán, de a két egyéni találkozó egyaránt

maratoni csatát hozott,

így már sötétedett, amikor elkezdődött a meccs.

Stollár Fanny és partnere, Nina Stojanovic Forrás: Origo

Az első szett rövidítésben lett az amerikai és szlovén kettősé, de a kimaradt három játszmalabda

nem törte meg a magyart és szerb partnerét.

Nina Stojanovic egyre jobban játszott, míg Stollár Fanny időnként kifejezetten parádézott, extra megoldásokkal csillogott, nagyszerűen érezte a röptét. A 2. szettben egyből brékeltek, és ezt az előnyüket végig meg tudták tartani. A döntő játszmában az ellenfél kezdett szerválni, de gyorsan 0:40 lett, újabb Stollár-bravúrokkal. A három fogadóelőny is kevésnek bizonyult a vezetés megszerzéséhez, de érezni lehetett, hogy a magyar és a szerb jobban teniszezik. Adogatóként viszonylag simán nyerték a gémeket, és 2:2 után lerohanták az amerikait és a szerbet. Két brékkel ott tartottak, hogy

Stollár Fanny a győzelemért szerválhatott 5:2-nél.

Nem okozott neki gondot, hogy befejezze a mérkőzést, pontot sem vesztett, és egy ásszal zárta le a látványos előadást.

A mérkőzés után készült az alábbi interjú.

Az egyéniben csütörtök estére a nőknél és a férfiaknál is kialakult a legjobb 32 mezőnye. A 3. forduló párosításából kiemelkedik

Roger Federer és Nick Kyrgios párbaja.

Nem sok teniszező léphet pályára a svájci ellen úgy, hogy a 20-szoros Grand Slam-bajnok akár el is bukhat.

A 23 éves ausztrálnak a US Open 4. napján is sikerült hozni az egyik szokásos műsorát. Pierre-Hugues Herbert ellen játszott, és a 27 éves francia 6:4, 3:0-ra vezetett. Ebben még nincs semmi különleges, előfordul az ilyen, de Kyrgios,

ha nem megy neki, akkor azt nagyon látványosan tudja mutatni.

Nick Kyrgios nagyon tudja unni, ha nem megy neki a játék Forrás: AFP/2018 Getty Images/Julian Finney

Úgy tesz, mintha az egész nem érdekelné, vagy legalábbis valami komoly baja lenne. A szurkolóknak szenvedés nézni, a tenisznek a legrosszabb hírverés, a viselkedése szembemegy minden írott és íratlan szabállyal.

A találkozó székbírója, az egyik legtapasztaltabb, legelismertebb a műfajban, Mohamed Lahyani nem is bírta tovább, és lejött a helyéről. A később kiadott közlemény szerint ezt azért tette, mert

ellenőrizni akarta az ausztrál egészségi állapotát.

A másik ok, amiért meglehetősen szokatlan módon odament a játékoshoz a pihenőidőben, hogy úgy ítélte meg, túl nagy a zaj a stadionban ahhoz, hogy hatékonyan tudjon kommunikálni a teniszezővel. Lahyani úgy gondolta, hogy Kyrgiosnak szüksége lehet orvosi segítségre, ennek lehetőségéről tájékoztatta a canberrai botrányhőst, és arra is felhívta a figyelmét, hogy ha továbbra is ennyire beletörődötten, érdektelenül játszik, akkor székbíróként közbe kell majd avatkoznia. Magyarán,

finoman figyelmeztette az ausztrált, hogy szedje össze magát,

vagy ha egészségügyi gondja van, akkor kérjen ápolást. Ez utóbbi a következő szünetben meg is történt, majd Kyrgios elkezdett teniszezni, és 4:6, 7:6, 6:3, 6:0-ra megnyerte a találkozót.

Roger Federer egyelőre szívesen mókázik a szurkolókkal az Arthur Ashe Stadionban Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Mohammed Elshamy

Amikor Roger Federert kérdezték az esetről, akkor azt mondta, nem tartja valószínűnek, hogy ez ellene megismétlődik, de azt is hozzátette, hogy szerinte a székbírónak nem feladata egy ilyen helyzetben lemászni a játékoshoz, és úgy beszélni vele, ráadásul

a párbeszédük túl sokáig tartott, ami káros lehet.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy akár Roger Federernek kellene félrehívnia Nick Kyrgiost, és elmagyarázni neki, hogyan viselkedjen a pályán. A svájci nem érzi úgy, hogy ez az ő feladata lenne, de ha egy fiatal játékos tanácsot kér tőle, mindig szívesen elmondja a véleményét, próbál segíteni. Azt is megtudtuk a legendáról, hogy

nagy melegben hideg, buborékos vizet iszik a legszívesebben,

de a hideg pezsgőt is nagyon szereti.

Természetesen Nick Kyrgios is beszélt az újabb produkciójáról az interjúszobában.

Aztán kicsit befelhősödött és ez segített, a 3. és a 4. játszmában a legjobb teniszemet játszottam, sokkal elszántabb voltam. Nem éreztem bátorításnak, amit a székbíró mondott, nem befolyásolta a teljesítményemet egyáltalán, nem figyeltem arra, mit beszél.

Azt mondta, hogy kedvel engem,

de ez így nem fest jó képet a teniszről. Egyszerűen nem éreztem jól magam. Nem játszottam jól. Bárcsak jobban ment volna. Történt már velem ilyen máskor is. Nem zavart, hogy a közönség egy része pfujolt, szeretem, ha pfujolnak. Amikor a végén 40:0-ra vezettem, akkor a fülemhez tettem a tenyerem, mintegy jelezve a szurkolóknak, hogy most pfujoljanak, imádtam” – magyarázta Nick Kyrgios, aki

komolyan hisz abban, hogy szombaton legyőzheti Roger Federert.

Szívesebben készül egy mérkőzésre esélytelenként, mint teherrel a vállán. Ez most egy ilyen csata lesz. Az önbizalma biztos rendben lesz, mert nyert már Rafael Nadal, Novak Djokovic és Roger Federer ellen is. A svájcit Madridban verte 2015-ben, de azóta kétszer kikapott tőle, igaz, mindig a döntő szett rövidítésében dőlt el a meccs.

Nick Kyrgios tenyerese bárkinek komoly kihívás lehet Forrás: AFP/2018 Getty Images/Al Bello

Az idei US Open

sok játékosnak jelenti pályafutása utolsó Grand Slamét.

Beszámoltunk már David Ferrer visszavonulásáról, de Julien Benneteau és Gilles Müller is lejátszotta az utolsó meccsét. A 35 éves luxemburgi tíz éve negyeddöntős volt a US Openen, és az első nagy sikerét Sávolt Attila ellen érte el, amikor tiniként legyőzte az akkor top százas magyart a Davis-kupában. A 36 éves Benneteau még nem nagyon fogta fel, hogy vége, még szoknia kell az új helyzetet.

Péntektől megszűnik a kánikula New Yorkban, amiről Rafael Nadal pozitívan vélekedett.

mert ilyen időjárásban játszani először is nem egészséges, másodsorban senkinek sem jó. Nem jó a szurkolóknak és a játékosoknak sem. A show ilyenkor kicsit gyengébb” – magyarázta a címvédő világelső, akit Federer akár meg is előzhet a US Open után a ranglistán, ha megnyeri a versenyt, és a spanyol nem jut döntőbe.