Meghökkentő Grand Slam-szabályok a tenisz útjában

Horizontal TENNIS WIMBLEDON HIGH ANGLE FALL GENERAL VIEW LYING DOWN
France's Nicolas Mahut lays on the court after a dive during play against US John Isner during the Wimbledon Tennis Championships at the All England Tennis Club, in southwest London, on June 23, 2010. Tennis history was made at Wimbledon on Wednesday as France's Nicolas Mahut and John Isner of the United States shattered the record for the longest-ever match. AFP PHOTO / GLYN KIRK / AFP PHOTO / GLYN KIRK
Vágólapra másolva!
A két hete befejeződött wimbledoni bajnokság megint kinyitott egy dossziét, ami időről időre előkerül, lapozgatják kicsit az illetékesek, aztán minden marad a régiben. Miért? Remélhetőleg, erre is választ kapunk az alábbi dolgozatból. Ami a labdarúgásban a büntetőpárbaj 120 percnyi foci után, a teniszben a rövidítés az ötödik játszma végén. Vagy mégsem? Miért csak a US Openen alkalmazzák a négy Grand Slam-verseny közül?

Először próbáljuk azt megérteni, miként lehetséges, hogy a legfontosabb szabályok megegyeznek a teniszben (a pálya mérete, a háló magassága, egy játék megnyeréséhez szükséges minimum pontok száma), de azért bőven vannak eltérések is, annak megfelelően, melyik szervezet zászlaja alatt rendezik az adott versenyt.

Elvileg a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) irányítja a sportágat,

változtatja a szabályokat, de az ATP Tour, a WTA Tour és a négy Grand Slam vezetői simán szembemennek az ITF elképzeléseivel, döntéseivel, sőt, akár egymáséival is. Eltérő szempontok és érdekek.

Ezt a viszonylag nehezen érthető küzdelmet

egyszerre mozgatja egyfajta hatalmi harc és persze a pénz.

Az ITF rendezi, felügyeli az olimpiát, a profik legalsó szintjét, a juniorok versenyrendszerét, és a két csapatversenyt: a Davis-kupát és a Fed-kupát. Általában ezeken tesztelik az új, a jövőben bevezetendő szabályokat, amiket aztán vagy elfogadnak a többiek, vagy nem. Vannak olyan szabálymódosítások, amiknek a teljes körű elfogadása és bevezetése tovább tart, mint egy gyógyszer törzskönyveztetése, pedig az utóbbi procedúra közismerten szövevényes, hosszadalmas. Hasonló jelenségek természetesen más sportágakban is vannak, elég csak a kosárlabdát említeni, a FIBA és az NBA működésével, de a példákat még lehetne sorolni.

Richard Lewis, az All England Club versenyigazgatója. Ő segíthetne a változásokban - nem teszi Forrás: AFP/Ben Stansall

A lényeg tehát, hogy

hiába hoz egy szabályt az ITF, azt nem biztos, hogy Wimbledonban, a Roland Garroson, New Yorkban vagy Melbourne-ben is bevezetik, alkalmazzák.

Márpedig kit érdekel, mi történik, hogyan, milyen szabályokkal játszanak mérkőzéseket 50 ezer vagy akár 100 ezer dolláros ITF-versenyeken, a nagyközönség, a tévénézők százmilliós tömege a csúcsot követi, figyeli, az a meghatározó, hogy ott mi van.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a négy Grand Slam sem egységes,

annyi apró egyedi szabály van a lebonyolításban. És akkor még nem is beszéltünk az eltérő pályaborításról és a labdáról, de azt most ne is feszegessük. Csak néhány érdekesség a különbségekre. Az Australian Openen, a US Openen és Wimbledonban évek óta teniszeznek fedettben, ha az időjárás megköveteli. A Roland Garroson talán 2021-re elkészül a tető a Philippe Chatrier fölé, de igazából nem lesz fedett, inkább esernyőként funkcionál majd, mert a franciák ragaszkodnak ahhoz, hogy a versenyük szabadtéri. Igaz ugyan, hogy a nézők így meg is ázhatnak, ha rossz helyen ülnek, de vannak fontosabb szempontok.

A Philippe Chatrier stadion Párizsban Forrás: AFP/Thomas Samson

A US Openen és az Australian Openen elképzelhetetlen, hogy egy meccset ne fejezzenek be a centeren, ha elkezdték, akár éjjel kettőig is játszanak.

Wimbledonban hiába van reflektor a legnagyobb arénában, este 11-kor mindenképp félbeszakítják a meccset, tartson bárhol, mert ez a megállapodás a helyi közösséggel.

Ami még furcsább, hogy ilyenkor a másnapi folytatásban nem nyitott tetőnél fejezik be a mérkőzést, ha nem úgy kezdték. Ez történt Rafael Nadal és Novak Djokovic elődöntőjén. Szombaton gyönyörűen sütött a nap, alapvetően semmi nem indokolta, hogy fedettben teniszezzenek, de így döntött a főbíró.

Szinte mind a négy Grand Slamnek más a lebonyolítási rendje. A Roland Garros 15 napos, Wimbledon 13, a másik kettő 14. A US Openen és a Roland Garroson elhúzzák 3 napra az első fordulót, Párizsban és Londonban erre elég kettő (a mezőny mindenhol egyforma, 128-as egyéni főtáblákkal). Wimbledon az egyetlen, ahol a férfi párosban 3 szettet kell nyerni a győzelemhez, és nincs rövidítés a döntő játszmában. Utóbbi egyébként a női párosra is igaz, de szintén csak az All England Clubban. Nem véletlenül kérdeztem meg Sávolt Attilától, amikor Fucsovics Márton párost játszott Wimbledonban,

tudja-e a játékosa, hogy három nyert szettre megy a meccs.

Tudta. A nők gyakorlatilag egész évben úgynevezett no-ad szabállyal (40:40-nél egy pont dönt) játsszák a párost és 1:1-es játszmaállásnál super-tiebreakkel, de a Grand Slameken nem. Mielőtt teljesen elveszíti a fonalat az olvasó, térjünk rá arra a bizonyos dossziéra. Illetve előtte még egy megjegyzés: a legtöbb szabályváltozás a teniszben, a tiebreaktől a no-ad számoláson át a 4:4-es szettig azt a célt szolgálja, hogy felgyorsítsa, illetve lerövidítse, kiszámíthatóbbá tegye a mérkőzéseket.

Ez a cél vezérelte a múlt század 60-as éveiben James Van Alent, aki 1924-ben végzett a Cambridge-en, és 1954-ben

ő alapította meg Newportban az International Tennis Hall of Fame-et,

ami egyben a világ legnagyobb teniszmúzeuma. Van Alen találta fel a tiebreaket, magyarul a rövidítést.
A meccsek felgyorsítása érdekében Van Alen már az 50-es években kidolgozta a saját pontrendszerét, ami megfelelt az asztaliteniszből ismert számításnak: 21 pontig tartott egy játszma, ötször adogatott az egyik játékos, és nem volt második szerva. Az Egyesült Államok profi bajnokságát ezzel a szabállyal rendezték meg 1955-ben. A döntőben a legendás Pancho Gonzales ötjátszmás csatában verte Pancho Segurát, mindössze 47 perc alatt.

A szurkolók nem voltak elégedettek,

visszakövetelték az eredeti szabályokat, és 1957-ben helyre is állt a rend.

Az áttörést Pancho Gonzales egy másik mérkőzése hozta el 1969-ben. Az akkor már 41 éves Gonzales a 16 évvel fiatalabb Charlie Pasarell ellen játszott Wimbledonban. Az első játszma 24:22-re végződött. Gonzales már ekkor be akarta fejezni a meccset, mert szerinte már sötétedett, a játékvezető nem hagyta, és el is bukta a 2. szettet is 6:1-re. Másnap 16:14, 6:3, 11:9-cel fordított, összesen hét meccslabdát hárítva, 5 óra 12 perc alatt.

Az amerikai Ricardo "Pancho" Gonzales Wimbledonban 1971-ben Forrás: AFP/-

A találkozóról a mai napig úgy beszélnek, mint a tenisz történetének egyik legnagyobb, legemlékezetesebb csatája.

Egészen a 2010-es Wimbledonig ez volt minden idők leghosszabb mérkőzése. A következménye az lett, hogy Wimbledonban, 94 év óta először, 1971-ben változtattak a pontszámítási szabályon (a US Openen már 1970-ben bevezették.)

Van Alen nevezte el tehát tiebreaknek a játszmát záró szakaszt,

amit eleinte csak 8:8-nál alkalmaztak, de öt pontig ment, és nem kellett kettő különbség, ekkor hívták hírtelen halálnak is. Aztán finomították a szisztémát és 1979 óta játszanak az All England Clubban a ma is használt szabály szerint. Fokozatosan átvette ezt a Davis-kupa, az olimpia, de az 5. szettben még mindig nincs rövidítés három Grand Slam-helyszínen. Ezen az sem változtatott, hogy 2010-ben John Isner és Nicolas Mahut összecsapása 3 napig tartott, a 6:4, 3:6, 6:7, 7:6, 70:68-as maratoni párbaj hivatalos ideje 11 óra 5 perc.

Az eredményjelző a John Isner Nicolas Mahut meccs végén Forrás: AFP/Glyn Kirk

A US Openen amúgy azért is volt elengedhetetlen a tiebreak bevezetése az 5. játszmában, mert ott sok éven át létezett az úgynevezett Szuper-szombat, amikor egymás után játszották a férfi egyes elődöntő meccseket és a női finálét. Ebben nem vállalhattak akkora kockázatot, hogy beleszaladjanak egy maratoni, véget nem érő csatába, mert másnap jött a férfi döntő.

Egy mondat még a jó James Van Alenről. Két nappal a halála után, 1991. július 5-én Stefan Edberg úgy kapott ki a wimbledoni elődöntőben Michael Stichtől 6:4, 6:7, 6:7, 6:7-re, hogy a svéd egyszer sem vesztette el az adogatójátékát. Edberg meg is jegyezte:

Ennek a sok gyönyörű történetnek mi az aktualitása? Leginkább az, hogy egy Kevin Anderson nevű fiatalember, az idei wimbledoni bajnokság 9. napján játszott egy 4 óra 14 perces mérkőzést, az 5. szettben 13:11-re nyerve Roger Federer ellen. Két nappal később jött a 6 óra 36 perces maraton John Isnerrel az elődöntőben.

Kevin Anderson és John Isner a maratoni meccsük után Forrás: AFP/Glyn Kirk

Ennek két nem elhanyagolható következménye lett. A 32 éves dél-afrikainak

esélye nem volt megfelelően regenerálódnia a döntőre,

és a másik elődöntő előbb a péntek éjszakába nyúlt, majd Rafael Nadal és Novak Djokovic szombaton fejezte be egy 10:8-as 5. játszmával. Igen, ilyen nem történik minden évben, de hol van a teljesítőképesség határa. Ez biztos, hogy nem jó a sportolóknak, a szurkolók sem élvezik egyöntetűen és a médiában is kezelhetetlen.

A tiebreak bevezetése fejlődést hozott a teniszben. Nem látok egyetlen érvet sem amellett, hogy miért ne vezessék be a rövidítést mind a négy Grand Slamen" - mondta el a véleményét az elődöntő után Kevin Anderson.

Az Australian Open vezére Craig Tiley közleményben jelezte a hét elején, hogy konzultációt kezdenek a játékosokkal a kérdésben, és készek változtatni a szabályon. Az AO egyébként is „játékosbarát" Slamként definiálja magát. Egyelőre

nehéz elképzelni, hogy Wimbledon és a Roland Garros is bevezetné az 5. szettben a rövidítést

(persze, az Australian Open sem tart ott, de legalább meghirdetett egy párbeszédet).

Wimbledon alatt többször utaztam egy autóban egy nagyon tapasztalt amerikai sportújságíróval, aki 75 éves biztos elmúlt már. Az egyik alkalommal, a foci-vb kapcsán azt fejtegette, hogy számára mennyire idegen, elfogadhatatlan, hogy 11-es párbajjal dőlnek el mérkőzések. Ő addig játszatná a meccset, amíg nem születik aranygól. Személyes véleményem, hogy a 11-es párbaj méltatlan lezárása bármilyen vb-mérkőzésnek, de igaz ez a BL-re is. Biztos vagyok benne, hogy

ki lehetne találni ennél eredetibb, igazságosabb befejezést a döntésre.

A teniszben a tiebreaket gyakran nevezik orosz-rulettnek, pedig ott mégis azt a játékot folytatják, amit addig is játszottak. Nem szűkítik le szervapárbajra, ki üt több ászt öt adogatásból versenyre.

Lehet azon vitatkozni, hogy a tenisz, vagy a labdarúgás a konzervatívabb, hol tisztelik jobban a tradíciókat, akár értelmetlenül is. A teniszben például sok éve működik sikeresen a videobíró (a challenge-rendszer), talán csak az a szomorú, hogy még a Grand Slameken sem alkalmazzák minden pályán, tehát egyfajta kiváltság. A labdarúgásban az idei vb-n vezették be, és a megítélése meglehetősen ellentmondásos lett. Ebből nem következik az, hogy el kell felejteni.

11-es a foci vb-n Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Markus Gilliar

A teniszben nyugodtan bevezethetnék a rövidítést mind a négy Grand Slamen az ötödik játszmában is, a fociban pedig kitalálhatnák végre, hogyan döntsék el a győztest 11-esek nélkül. Ami a legfontosabb: az illetékesek, a felelősök kérdezzék meg a főszereplőket, a sportolókat!