Froome csapattársáé az Alpok második szakasza, átvette a sárga trikót

cycling Horizontal
Geraint Thomas ünnepel a célban
Vágólapra másolva!
A Tour de France háromnapos hegyi etapjának második szakaszát teljesítette az Alpokban a mezőny a francia körverseny 11. szakaszán. A kerékpárosok Albertville-ből indultak és gyakorlatilag rögtön emelkedővel találták szembe magukat. A két kiemelt hegy után még semmi sem dőlt el, az utolsó hegyen, az első kategóriás hegyi befutón az összetett esélyesek támadtak, meglepetésre Thomas is támadta Froome-ot, így tovább növelte előnyét az összetettben és a sárga trikót is átvette.

A szakaszon két kiemelt kategóriás hegy után egy első kategóriás hegyi befutó várta a bringásokat.

Viszonylag rövid, de mozgalmas szakasz várt a mezőnyre Forrás: --

A rajt után a keddi naphoz hasonlóan ezúttal is azonnal szökni próbáltak páran, végül egy ötös csoportot engedett el a mezőny, benne Barguillal és Peter Sagannal, aki a hajrápontok miatt ment előre.

Kicsit később Julian Alaphilippe, a keddi szakasz győztese és a pöttyös trikós hegyimenő vezetésével újabb csoport indult a szökevények után, Greg van Avermaet, a sárga trikós ezúttal maradt a mezőnyben.

A sprintet természetesen Sagan elvitte, majd szép lassan visszacsorgott a főmezőnybe. Útban a kiemelt hegyre, a Montée de Bisanne-ra Alaphilippe is felzárkózott a szökevényekhez, mögöttük egy majdnem 40 fős boly és a főmezőny következett. Alaphilippe végül elsőként érkezett a hegyre, a főmezőny a Sky vezetésével hatperces hátrányban volt.

Julian Alaphilippe ezúttal is sokat vezetett, a pöttyös trikót is meg tudta tartani Forrás: AFP/Philippe Lopez

A lejtmenetben összerázódtak a szökevények, a szakasz második kiemelt kategóriás hegyére, a Col du Prére egy harmincas boly indult meg elsőként, őket követte a főmezőny, melynek élére beállt a Movistar, a sárga trikós is megrogyott az általuk diktált tempó következtében, először az idei Touron.

Öt kilométerrel a csúcs előtt Alejandro Valverde indított támadást, aki az összetett harmadik helyén állt a szakasz előtt. Valverde a leszakadók közül kapott egy csapattársat és a hegy csúcsára elsőként felérő Barguilt négy perccel követték, egyperces előnyt dolgoztak ki a főmezőnnyel szemben, miközben Alaphilippe majdnem kétpercnyire leszakadt a szökevényektől.

Warren Barguil és Damiano Caruso Forrás: AFP/Philippe Lopez

A rövid lejtmenet után egy második kategóriás hegy következett, a szökevények előnye folyamatosan csökkent, a Valverdéék vezette csoport és a Sky által vezényelt főmezőny is rákapcsolt, majd Pelizotti és Nibali állt be a Sky elé, a Bahrain-Merida kerekesei pedig nagyon komoly tempót diktáltak.

A hosszú lejtmenetet a szökevények 13 fős csoportja kezdte meg, mögöttük két movistaros, Alejandro Valverdével, majd a főmezőny. Az első kategóriás, utolsó hegy lábánál már apró csoportok indultak a La Rosiére tetjére.

Alejandro Valverde végül feleslegesen támadott Forrás: AFP/Philippe Lopez

A Valverde-féle szökést 9 kilométerrel a vége előtt fogta be a Sky-vonat, az élen pedig Nieve szökött el a Barguil-féle ötös csoporttól.

A Sky egy ötössel a vége előtt Geraint Thomast küldte támadni és nem tudta vele tartani senki a lépést, majd Froome is elindult, de az utolsó kilométereken Quintana, Froome, Bardet és Dan Martin oda-vissza kínálgatták egymást, majd Martin és Froome lépett meg a többiektől.

Mikel Nieve Iturralde végül nem tudta megnyerni a szakaszt, Thomas 300 méterrel a cél előtt beérte, Dumoulin, Froome és végül Caruso is lehajrázta a spanyolt.

Geraint Thomas ünnepel a célban Forrás: AFP/Marco Bertorello

Ami az összetettet illet, Thomas ezzel átvette a sárga trikót, és növelte is az előnyét csapattársa, Chrs Froome előtt, 1 perc 25 másodperccel vezet.

A 32 éves brit versenyző a tavalyi viadal után másodszor ünnepelhetett szakaszgyőzelmet a Touron.

A hajrában a legutóbbi három háromhetes viadalt megnyerő Froome is lerázta riválisait, és végül Dumoulinnel együtt ért célba, ezzel a második helyre lépett előre az összetett jelentősen átalakult élmezőnyében.

Eredmények, 11. szakasz, Albertville-La Rosiere, 108,5 km, hegyi befutó:
1. Geraint Thomas (brit, Sky) 3:29:36 óra
2. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 20 másodperc hátrány
3. Chris Froome (brit, Sky) azonos idővel

Az összetett élcsoportja:
1. Thomas 44:06:16 óra
2. Froome 1:25 perc hátrány
3. Dumoulin 1:44 p h.

A Bourg-Saint-Maurice-ból rajtoló csütörtöki szakaszon 175,5 kilométer és a legendás Alpe d'Huez megmászása vár a mezőnyre, amely a jövő vasárnapi párizsi befutóig 3351 kilométert teker a 105. Tour de France-on.