Vágólapra másolva!
A hazai közönség előtt szereplő Julian Alaphilippe győzött a Tour de France országúti kerékpáros körverseny tizedik szakaszán, míg az éllovas Greg van Avermaet 1:39 perccel növelte előnyét összetettbeli riválisai előtt.

A hétfői pihenőnapot követően kedden az Annecy és Le Grand-Bornand közötti 158,5 kilométer várt a mezőnyre, három első és egy kiemelt kategóriás emelkedővel. A hegyek több csoportra rostálták a sort, a Quick-Step francia kerekese pedig az utolsó csúcsra már egyedül ért fel, és magabiztos előnnyel ért célba. Ezzel a tavalyi Vuelta a Espana után másodszor ünnepelhetett szakaszsikert háromhetes viadalon.

A francia Julian Alaphilippe öröme Forrás: AFP/Marco Bertorello

A sárga trikós Van Avermaet a szakasz nagy részét szökésben töltötte, ennek eredményeként negyedikként tekert a célba, 1:39 perccel megelőzve a végső sikerre esélyes versenyzőket magában foglaló főmezőnyt, melyet az etap során végig a címvédő Chris Froome együttese, a Sky kontrollált.

Eredmények, 10. szakasz, Annecy - Le Grand-Bornand, 158,5 km:
1. Julian Alaphilippe (francia, Quick-Step) 4:25:27 óra
2. Jon Izagirre (spanyol, Bahrain-Merida) 1:34 perc hátrány
3. Rein Taaramäe (észt, Direct Énergie) 1:40 p h.
4. Greg van Avermaet (belga, BMC) 1:44 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Van Avermaet 40:34:28 óra
2. Geraint Thomas (brit, Sky) 2:22 perc hátrány
3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 3:10 p h.

Szerdán az Albertville és La Rosiere közötti 108,5 kilométert, ennek végén hegyi befutót teljesít a mezőnyre, amely a jövő vasárnapi párizsi befutóig 3351 kilométert teker a 105. Tour de France-on.