Kozák Danuta és Balla Virág mindent vitt a kajak-kenu válogatón

KOZÁK Danuta, kajak-kenu
Kozák Danuta volt a júniusi Európa-bajnokság legeredményesebb magyar versenyzője
Vágólapra másolva!
A kajakozó Kozák Danuta és a kenus Balla Virág a korábbi napok egyesbeli sikerei után vasárnap párosban is nyert Szolnokon, a kajak-kenusok második világbajnoki válogatóján, amelynek zárónapján 13 döntőt rendeztek.

Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák pénteken 500, szombaton pedig 200 egyesben győzött, ezúttal pedig azzal a Kárász Annával alkotott duót 500 méter párosban, aki második lett mögötte fél kilométeren. Az első fordulót ebben a számban Csipes Tamara és Medveczky Erika kettőse nyerte, s most is ez az egység volt az egyetlen a döntőben, amely tudta tartani a lépést Kozákékkal. Az új páros már nem sokkal a rajt után átvette a vezetést, s egészen a hajráig tartotta körülbelül félhajós előnyét. Az utolsó ötven méteren ezt még növelni is tudta, s végül ritkán látható időeredménnyel, 1:36.541 perc alatt ért célba.

Kozák Danuta egyelőre nem tudja, hogy a vb-n a négy olimpiai szám közül melyikben áll majd rajthoz Forrás: MTI/Kovács Tamás

- nyilatkozott Kozák Danuta, akinek a négyesben is bérelt helye van, de egyelőre nem tudja, hogy a vb-n a négy olimpiai szám közül melyikben áll majd rajthoz.

"Ez a páros az új-zélandi kettőssel is fel tudja venni a versenyt.

Egy nehézség ugyanakkor van, hogy az egyes és a páros között nagyon kevés az idő a világbajnokságon. Ezért el kell gondolkodni azon, hogyan tovább" - mondta az UTE 31 éves kajakozója.

A győriek kenusa, Balla Virág - Kozákhoz hasonlóan - pénteken 500, szombaton pedig 200 egyesben lett első, s ehhez a zárónapon, akárcsak a válogató első fordulójában, még hozzátett két párosgyőzelmet is klubtársával, Takács Kincsővel.

Balla Virág volt a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság egyik legeredményesebb magyar versenyzője Forrás: MTI/Kovács Tamás

Női K-2 200 méteren újra a tavaly világbajnok egység, Hagymási Réka és Szabó Ágnes nyert, a Medveczky, Csipes páros ebben a döntőben is második lett.

A férfi kajakozóknál Kopasz Bálint távollétében a szegedi Nádas Bence nyerte a K-1 500 métert, előbbi versenyző úgy döntött, hogy idén már csak az 1000 méterre összpontosít. Kétszáz méteren pedig a tavaly vb-aranyérmes Balaska Márk, Birkás Balázs kettős diadalmaskodott, utóbbi egység megismételte a június eleji első fordulóban aratott sikerét. A kenusoknál 200-on a "címvédő" Hajdu Jonatán némi meglepetésre ezúttal kikapott Korisánszky Dávidtól, 500-on viszont ismét Fekete Ádám diadalmaskodott. Ötszáz méter párosban a Hajdu, Fekete duó - hasonlóan az első válogatóhoz - ezúttal is verhetetlennek bizonyult, s óriási fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt.

A szolnoki versenyhétvége az 5000 méteres számokkal zárult, de ezek előtt még egy szétlövést is lebonyolítottak férfi K-1 200 méteren, ezt Birkás Balázs nyerte a szombaton őt legyőző Csizmadia Kolos ellen.

A leghosszabb távon aztán a kajakozóknál Noé Bálint és Bodonyi Dóra, míg a kenusoknál Koleszár Zoltán és Lakatos Zsanett ért elsőként a célba - négyük közül egyedül Lakatos duplázott, azaz győzött a válogató mindkét fordulójában.

Amennyiben a férfi K-1 200 méter mellett további számokban is szétlövésre lesz szükség, azt várhatóan a jövő hét elején rendezik meg.

Az idei év főversenyére, a világbajnokságra augusztus 23. és 26. között kerül sor a portugáliai Montemor-o-Velhóban.