Vágólapra másolva!
Rafael Nadal és Novak Djokovic 52. párbajára készülve hiba lenne szó nélkül elmenni a szerda este történtek mellett. Láthattunk egy meccset, ami felülírta Roger Federer kiesését is. A meccs, amit az angol válogatott világbajnoki elődöntője kicsit beárnyékolt, de nem lehet elfelejteni.  

Három nap maradt az idei wimbledoni bajnokságból, elvileg a három legfontosabb (férfi elődöntő, női döntő és a nagy finálé), de nehéz lesz felülmúlni mindazt, ami szerdán történt az All England Clubban.

Elképzelhetetlen, hogy a nyolcszoros wimbledoni bajnok, címvédő, az idén is első számú esélyes Roger Federer kikap a negyeddöntőben és

három órával később már mégsem az ő váratlan veresége a beszédtéma.

Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a svájci 4 óra 14 perces csatában kapott ki egy olyan teniszezőtől, meccslabdáról, aki korábban játszmát sem nyert még ellene (bár négyszer is találkoztak) és először jutott a legjobb nyolc közé a füves Grand Slamen...

És igen,

történt valami, ami ezt a szenzációt pillanatok alatt elhomályosította, kevésbé érdekessé tette.

Javában tartott Anglia és Horvátország elődöntője a foci vb-n, de az All England Club centerpályáján nem mozdult egyetlen szurkoló sem. Engedélyezték ugyan a mobiltelefonok használatát a lelátón, hogy aki szeretné, követhesse az angolok meccsét, de a kisebb méretű pályán akkora drámának lehettek tanúi a nézők, olyan tenisz, elképesztő csata folyt, hogy senki nem akart lemaradni egyetlen pillanatáról sem.

Rafael Nadal és Juan Martin del Potro a végletekig hajszolta egymást,

kihozták a másikból a maximumot. Ritkán adatik meg, hogy két ekkora óriás egyszerre teniszezzen csúcsformában. Amikor a spanyol megcsinálta a meccslabdát és az argentin előbb térdre rogyott, majd arcát a fűbe temetve elterült a kiégett gyepen 4 óra 48 percet mutatott a mérkőzés órája – pont annyit, mint 2008-ban a legendás döntő után.

Nagyon sokan remélték, hogy a tíz éves évfordulón megint Roger Federer és Rafael Nadal párbajával zárul a bajnokság. Az már a 2. szett vége felé eldőlt, hogy ez nem valósulhat meg. Többen azt gondolták, hogy épp ez zavarta meg a mallorcait (mármint Federer vereségének a híre) és ezért vesztette el a 2. játszma rövidítését 6:3-ról. Nem is akárhogy: 6:5-nél kettőshibát ütött.

A meccs legjobb labdamenete?

Ő ezt a mérkőzés után cáfolta. Persze, ha Nadal 7:5, 7:6-ra vezet, akkor minden bizonnyal szegényebbek lettünk volna egy már most klasszikusként emlegetett ütközet élményével.

Akik ismerik Juan Martin del Potro játékát pontosan tudják, milyen az, amikor elkapja a fonalat és

hihetetlen stabilitással, önbizalommal, pontossággal, teli lappal lövi a brutális tenyerest.

Arra igazán nincs orvosság:

Rafael Nadal néhányszor már tapasztalta, milyen átélni ezt a permanens szőnyegbombázást. Igaz, hogy a tavalyi US Open elődöntőjében és néhány hete a Roland Garroson is viszonylag simán intézte el a dél-amerikait, de a riói olimpia emléke (7:5, 4:6, 6:7) biztos benne él, vagy a 2009-es US Open elődöntőé (2:6, 2:6, 2:6.)

Nadalnak az egyik legnagyobb erénye, hogy mindig keresi, és általában megtalálja a megoldást a kihívásokra, bámulatosan tud alkalmazkodni a körülményekhez, az ellenfélhez. Az természetes, hogy mindketten próbálták elkerülni a másik tenyeresét, azt valahogy kizárni a játékból.

A kommentátori székben ülő Andy Murray sem nagyon hitt a szemének:

De ezt nem lehet folyamatosan, ennél több kell, valahogy ki kell zökkenteni a másikat, olyan pozícióba hozni, hogy a lehető legkényelmetlenebb legyen neki az ütés. Nadal a rövidítésben találta meg azt az eszközt, amivel kicsit tompítani tudta az argentin tűzerejét.

Andy Murray a BBC kommentátoraként nézte végig a meccset és azt mondta, hogy

az ötödik játszma a legjobb szett volt, amit valaha élőben látott.

Regényt lehetne írni, filmet kellene készíteni a szerdai párbajból, ami azzal zárult, hogy Rafael Nadal nem kezdett ünnepelni, bár minden oka meglett volna rá.

Ehelyett az ellenfél tisztelete és a barátság jegyében automatikusan elindult a háló másik oldalán fekvő Del Potrohoz, mire odaért ő pont felkelt és úgy ölelkeztek össze, ahogy csak a legnagyobbak tudnak. Nadal, mint egy kisfiú úgy tette a fejét az argentin vállára. Csodálatos pillanat volt, a tenisz, a sport szívszorító ünnepe.

A jövőre gondolva ez mindenképp bíztató és az is önbizalmat ad, hogy fizikálisan rendben vagyok. Rafa az Rafa. Hatalmas bajnok. Olykor a legjobb teniszed is kevés, hogy legyőzd. Rafa óriási harcos, megérdemelte a győzelmet, 3-4 pont döntött a végén és ő kihasználta a lehetőségeit. Kölcsönösen tiszteljük egymást. Nagyon élveztem a meccset. Rengeteget futottunk. A közönség elképesztő volt, ahogy hajszoltak minket"- lelkendezett kicsit fáradtan Juan Martin del Potro szerda este az interjúszobában.

Az egyik leglátványosabb tenyeres az övé. Nagyon örülök annak, hogy túléltem elég sok fontos pontot az ötödik játszmában. Nagyon pozitív meccs volt, csak az a része negatív, hogy majd öt óráig tartott, míg, ha megnyerem a második szettet, akkor rövidebb is lehetett volna"- magyarázta Rafael Nadal, aki szerint a szerdai meccse annyibban mindenképp különbözött a 2008-as klasszikustól, hogy az döntő volt még több drámával.

Sok ideje nem marad Nadalnak a regenerálódásra, mert péntek délután Novak Djokovic vár rá a döntőbe jutásért.

Ez nagy dolog. Mindig fontos helyeken játszottunk, fontos mérkőzéseket. Most sem lesz másképp. Ő az egyik legnehezebb ellenfél, aki ellen pályára léphetek, nagyon komoly kihívás. Jó formában van. Ő az egyik legkomplexebb játékos, akit valaha láttam a teniszben. Ha nem játszol jól, akkor nincs esélyed ellene"- mondta Nadal a pénteki elődöntő előtt. Ez lesz az 52. összecsapásuk, a szerb 26:25-re vezet.