Az ötmillió dollárosok klubjába lépett Babos Tímea

Babos Tímea hálás a sorsnak, hogy 25 évesen már az ötmillió dollárt keresett teniszezők klubjába tartozik, de nem a pénz motiválja. Nem annyira csalódott, mint a Roland Garros után, mert egy extra napot kifogott ellenféltől kaptak ki a wimbledoni negyeddöntőben, amiből rengeteget lehet tanulni. Most rövid családi nyaralás jön, de már nagyon várja az amerikai keménypályás versenyeket. A búcsú után készült az interjú az All England Clubban.

Babos Tímea hullámvasúton ült az idén Wimbledonban. Az első napon kiesett az egyéniben, ami nagyon megviselte, legszívesebben azonnal szabadságra ment volna, de a párosban első kiemeltként nagy céljai voltak. Egy héttel később negyeddöntős lett a női párosban és egyben a tenisz történetének 39. világelsője ebben a műfajban. Alig két nappal az óriási siker után megint egy pofon: Alicja Rosolska és Abigail Spears 7:6, 6:3-ra legyőzte az 1. kiemelt kettőst.

Adja magát az első kérdés, mennyire fáj ez a vereség?

Nem annyira, mint a Roland Garros. Ahhoz képest most sokkal jobban játszottunk.

Igazából egy borzasztó kellemetlen ellenféllel álltunk szemben, akik önmagukhoz képest nagyon extrát játszottak. Ritkán mondok ilyet, de tényleg le a kalappal, mert nagyon jól teniszeztek. Amit csináltak, azt szinte tökéletesen csinálták. Nem akartak leállni velünk, a mi játékunkat játszani, mert abban mi vagyunk a legjobbak a világon. Nyílván az volt a taktikájuk, a céljuk, hogy minél rövidebbek legyenek a labdamenetek, összevisszaság legyen, ne legyen semmi ritmusa a játéknak. Próbáltunk megoldást találni rá végig, de a pályán nem sikerült.

Babos Tímea újabb mérföldkőhöz érkezett Forrás: AFP/2018 Getty Images/Kevork Djansezian

Egész héten azt éreztem, hogy a fogadójátékunk nem volt elég stabil, de az előző fordulókban ezt tudtuk kompenzálni, azzal, hogy összességében jobbak voltunk az ellenfélnél. Ezúttal azonban nem volt rá lehetőség, hogy ritmusba jöjjünk, így jobban kijött, hogy az adogatásfogadás nem működött jól.
Nehéz ezt elfogadni, de nem vagyok csalódott. Ez tényleg egy olyan meccs, amiből sokat lehet tanulni, azért, hogy a jövőben valóban mi lehessünk a legjobbak.

Hogyan néz ez ki a pályán lélektanilag? Felmegy az 1. kiemelt egy szinte teljesen esélytelen páros ellen a wimbledoni negyeddöntőben és ott szembe találják magukat két olyan lánnyal, akik életük teniszét produkálják, képtelenek hibázni, amihez nyúlnak arannyá változik. Mikor jutottak el odáig, hogy hoppá, mi nem erre számítottunk, valamit ki kell találni, mert baj lesz?
Azt tudtuk, hogy nem lesz ritmus, hogy Spears elég jól szervál és milyen lesz a meccs, de arra számítottunk, hogy lesz egy-egy ajándékpont, lesz azért hiba.

Én a világ egyik legnagyobb ütője vagyok, ha meghúzom a kezem, akkor általában az a labda nem jön vissza.

Ezzel szemben ma egy-egy pontot ötször kellett megnyerni és előfordult, hogy a végén nem mi nyertük meg. Számomra az elképesztő az, hogy mennyire jól játszottak. A szerencse sem a mi oldalunkon volt, de nem ez döntötte el a meccset, inkább az, hogy mennyire stabilak voltak. Nem kaptunk szinte könnyű labdát, hihetetlen jó első röptéket ütöttek. Ahol több keresnivalónk kellett volna hogy legyen, az Rosolska szervagémje, ez egyértelmű.

A mi hibánk, hogy ott nem éltünk jobban a lehetőségekkel.

Azt mondtam a meccs után Kikinek és az edzőmnek, hogy nem a mi játékunk színvonalát kellett volna még magasabbra emelni, mert mi egy szint alá nem süllyedtünk, egy szint fölé nem tudtunk menni. Inkább az lett volna a cél, hogy őket kizökkentsük, hibára késztessük. Nem sikerült megtalálni, hogy mivel tudjuk őket zavarba hozni, elbizonytalanítani. Érdekes kérdés, hogy két olyan játékos, akikről azt gondolnánk, hogy könnyű ellenfelek lesznek és mégis olyan teniszt játszottak, amivel meg tudtak minket verni. Ez így lehet, hogy meglepő, aki nem látta a meccset, a játékot, annak nehéz ezt megérteni. De, aki ott volt a lelátón, biztos, hogy jobban látta, mennyire jók voltak a hálónál, milyen jól lekezelték a gyors labdákat, jó döntéseket hoztak és egy-egy nagyon ritka hibát leszámítva, nagyon stabilan teniszeztek. Teljesen megérdemelten nyertek.

A 2. szettben, amikor sikerült visszabrékelni és 0:2-ről 3:2-re fordítani, ott miért maradt el a valódi fordulat?
Okozhatott volna fordulatot, mert 3:2-nél 0:15 volt, de Spears adogatójátékaival, egy gémet leszámítva, igazából nem nagyon tudtunk mit kezdeni és az egész meccsen nem találtuk meg a megoldást, hogy mivel tudnánk fordítani.

Beszéljünk valami kellemesebbről. Kedden világelsőként fotózta a WTA. Azt a gyönyörű serleget, amit a kezében tartott haza is viheti? Vagy mit kap a női páros világelsője?
A serleg teteje egy teniszlabda, amiben minden világelsőnek van egy gyémántja. Eddig 38 elég szép méretű gyémánt volt benne, az enyém a 39. drágakő, ami alá bevésik a monogramom. A serleg nem lesz az enyém, az megy vissza a WTA központjába. Nem olyat, mint ez a szépséges kupa, de egy mini verziót kapok majd. Más nem jár a világelsőséggel. Hivatalosan ez az év végi világelső trófea egyben.

Babos Tímea Forrás: DPPI/Jonathan Dunville

Kétszer játszott már döntőt Wimbledonban a női párosban, ezt a mostanit mennyire éli meg egy kimaradt lehetőségként? Nézve a negyeddöntő mezőnyét, azért ez egy óriási esély volt. Nem indult Serena és Venus Williams, Martina Hingis már visszavonult.
A Roland Garrost inkább így éltem meg. Persze, lehetőség, de nálunk minden Grand Slam lehetőség lesz. Minden Grand Slamen benne leszünk az első négy kiemeltben, sőt, a következő időszakban első kiemeltek leszünk minden versenyen, ahol indulunk. Igazából minden versenyre úgy fogunk odaállni, hogy esélyesek vagyunk, aztán vagy nyerünk, vagy nem. Ez a szépsége a tenisznek. Nem tudhatod, hogy mikor fogsz nyerni. Úgy nyertünk Australian Opent, hogy nem voltunk esélyesek, azóta meg úgy estünk ki kétszer a nyolcban, hogy esélyesek voltunk.

Azt tudta, hogy, ha nyertek volna a negyeddöntőben, akkor elsőként kvalifikálják magukat a szingapúri WTA Finals indulói közé?
Nem tudtam, de ez még így is megtörténhet a hét folyamán. De, ha most nem, akkor a következő 1-2 versennyel ezer százalék, hogy meglesz.

Ha útban haza visszagondol majd az idei Wimbledonra, akkor jó érzés önti el, mert arra gondol, hogy most és itt lett világelső a női párosban, vagy a vereségek emléke jobban meghatározza a hangulatát?
Lezárult egy újabb szakasz, egy nagyon hosszú időszak. Nekem mindig ez a legnehezebb része a szezonnak. Ez a Roland Garros és Wimbledon. Mindig nehézségek vannak, de mindig történik valami jó is. Amikor rosszul játszom egyéniben, akkor döntőzöm párosban, vagy világelső leszek párosban. Vagy, amikor párosban nem megy jól, akkor egyéniben, tehát mindig van jó és rossz is. Most egy kis pihenés jön, családi nyaralás, jó lesz kikapcsolni, de annak is a közepétől azért már fizikálisan készülni fogok a kedvenc periódusomra. Nekem a US Open turné abszolút a kedvencem, nagyon várom. Sok versenyen fogok játszani. Július 26-án már utazom Kaliforniába, a következő versenyemre.

Tudom, hogy nem a pénz a legfontosabb az életében, de a wimbledoni pénzdíjával belép a legalább ötmillió dollárt keresettek klubjába, ami szintén jól mutatja, mennyire sikeres.
Ezt se tudtam... sok mindent nem tudok. Sokszor, amikor kiírják, hogy valaki 32 éves és a karrierje során hárommillió dollárt gyűjtött össze, akkor úgy megállapítom, hogy én már 25 évesen, ezek szerint olyan ötmilliónál vagyok, én amúgy négyre emlékeztem. Elképesztőnek tartom, hogy ilyen lehetőségem van, ilyen pénzeket nyerek.

Mindenkinek megvan a maga motivációja, nekem nem a pénz.

Nekem mindig is az volt, hogy a legnagyobb pályákon játszhassak telt ház előtt. Ezt nagyon imádom és ilyenkor mindig jól is szokott menni a játék. Nyílván, a hét végén örül az ember a csekknek. Mindenki hazudik, aki azt mondja, hogy nem. Egyszerűen csak hálás vagyok a sorsnak és a tehetségemnek és a munkámnak, hogy itt tarthatok 25 évesen. Remélem, hogy a jövőben minden eddigi eredményemet sikerül megdupláznom, vagy akár tripláznom.