Vágólapra másolva!
Babos Tímea már negyeddöntős Wimbledonban a női párosban, mert a bajnokság 7. napján, már világelsőként, 6:3, 6:4-re nyert Kristina Mladenovic oldalán Monica Niculescu és Kirsten Flipkens ellen.

Magyar teniszező a profi tenisz csúcsán

Így lett garantált világelső Babos Tímea a női párosban.

Sokat kellett várnia az első kiemelt kettősnek, mert a 8-as pályán 3 óra 16 percig tartott az előző meccs, egy férfi páros.

Babos Tímeán nem látszott, hogy ünnepelne,

vagy elkalandoztak volna a gondolatai. Az első pillanattól kezdve nagyon koncentráltan teniszezett. Ő kezdett adogatni, és magabiztosan hozta a szervajátékát. Tekintettel arra, hogy a belga Kirsten Flipkens és a román Monica Niculescu fogadóként alig jutott szóhoz, annyi bőven elégnek bizonyult az első szett megnyeréséhez, hogy a negyedik gémben brékelték őket Babos Tímeáék.

Babos Tímea immár világelsőként nyert Forrás: DPPI/Jonathan Dunville

A 2. játszmában 3:3-ig tartotta magát a 13. kiemelt kettős, de a 7. gémben megint Niculescu adogatását sikerült elvenni, ráadásul semmire. A játék addigi képe alapján

elképzelhetetlennek tűnt, hogy a 2014-ben wimbledoni döntőt játszott kettős 2018-as negyeddöntőbe jutása veszélyben lehet.

A lecke nagyon egyszerű volt: még kétszer hozni kell a saját adogatást.

Azért sikerült egy kis izgalmat csempészni a hajrába. Előbb Kristina Mladenovic szervált, és három fogadóelőnyt hárítva jött össze az 5:3. A meccset Babos Tímea foglalhatta keretbe, mert ő kezdett, és a zárás is neki jutott. A meccsért adogatva 0:30-ról nyertek négy pontot sorozatban Babos Tímeáék, és ölelkezhettek össze boldogan: 61 perc alatt 6:3, 6:4-re győztek.