Vágólapra másolva!
Hét érmet, köztük Forgó Fruzsina és Molnár Tamás révén két aranyat nyertek a magyarok a szumó Európa-kupán Brandenburgban.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) sajtószolgálatának keddi tájékoztatása szerint Molnár a 100 kilogrammosok között nem talált legyőzőre, míg Forgó előbb saját súlycsoportjában (65 kg) bronzérmes lett, majd a súlycsoportoktól független open kategóriát is megnyerte.

A nyolcfős magyar különítményből Sipos Boglárka a junioroknál 60 kilogrammban, míg a felnőtteknél 55 kilogrammban lett ezüstérmes. Ugyancsak második helyen végzett Szilágyi Erik (92 kg) és Délczeg József (85 kg) is.

Hét magyar érem a brandenburgi szumó Európa-kupán Forrás: kozszolgalat.hu

Ancsin László, a magyar szövetség elnöke kiemelte: mozgalmas Európa-kupán van túl a magyar válogatott, amelynek tagjai több meglepetést is szereztek.

"Ilyen volt például Szilágyi Erik produkciója, aki az utánpótlás korosztályban hamar kiesett, de a felnőttek között odatette magát és ezüstérmes lett. Forgó Fruzsina aranyérme pedig egyszerűen szenzációs. Az érmeseken túl értékes pontszerző helyeket is elcsíptek a mieink, többek között Kerstner Róbert és Pap Arnold révén" - értékelte a magyarok szereplését az elnök.

A sportágban - a világversenyeken kívül - a Világjátékokra külön kvalifikációs viadalokat rendeznek. Az ott szerzett pontokat a kvalifikációs időszak végén összesítik, és akkor derül ki, hogy kik indulhatnak a 2021-es birminghami játékokon. A következő kvalifikációs versenyt - amely szintén egy Európa-kupa lesz - a lengyelországi Krotoszynban rendezik meg.