Vágólapra másolva!
Magabiztos győzelemmel vette az első akadályt a Roland Garroson Fucsovics Márton, a 64 közé kerülésért 6:3, 6:3, 7:6-ra bizonyult jobbnak a kanadai Vasek Pospisilnél. Fucsovics Márton az első magyar férfi teniszező 2003 óta, aki mérkőzést tudott nyerni a francia nyílt teniszbajnokságon. A 32 közé kerülésért a 16. kiemelt Kyle Edmund vár Fucsovicsra csütörtökön.

Hatalmas felhőszakadással búcsúzott a hétfő Párizsban, és kedd reggel ugyan rövid ideig kisütött a nap, de gyorsan kiderült, hogy

a francia nyílt teniszbajnokság 3. napját sem ússzuk meg eső nélkül.

A 12-es pályára koncentráltunk, mert a német Jan-Lennard Struff és az orosz Jevgenyíj Donszkoj meccse után itt következett Fucsovics Márton.

Az idén már a sokadik mérföldkő a pályafutásában.

Januárban először nyert mérkőzést Grand Slam-főtáblán (mindjárt hármat), múlt szombaton először emelhetett a magasba ATP-serleget, és most először játszhatott a Roland Garroson a 64 közé kerülésért. A genfi diadalával belépett az egymillió dollárosok klubjába, a hivatalos keresete a pénzdíjakból 1 093 836 dollár (2018-ban 416 321) és 15 helyet javítva a 45. a ranglistán, ami a negyedik mérföldkő,

beteljesült álom, megvan a top 50.

Ha az oroszon múlt volna, akkor Fucsovicsék már délután 1-kor elkezdik a mérkőzésüket: alig egy óra elteltével 6:1, 6:3-ra vezetett a német. Az eső azonban fokozódott, leállították a játékot. Betakarták a pályákat ponyvával, ami soha nem jelent jót, arra utal, hogy kiadós csapadék várható. Szerencsére egy óra szünet után folytatódhatott a program.

Vasek Pospisil állt a 25. helyen is a világranglistán (2014 januárjában), jelenleg a 88. a kanadai, aki júniusban már 28 éves lesz. Gyakorlatilag

kihagyta az európai salakpályás szezont,

inkább Ázsiában indult Challengereken, keménypályán. Dél-Koreából érkezett Párizsba, ahol az elmúlt hetekben kétszer játszott döntőt. A cseh származású, 193 cm magas legény a Bahamákon lakik, de valószínűleg adóoptimalizálás motiválta a költözését. Amikor 15 éves volt, a csehországi teniszközpontba, Prostejovba költözött 3 évre.

Fucsovics Márton a kanadai Vasek Pospisil ellen játszik a francia nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének első fordulójában a párizsi Roland Garros Stadionban 2018. május 29-én Forrás: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo


Jól ismerhetik őt a magyar szurkolók, mert februárban megnyerte a budapesti Challengert. Párosban wimbledoni bajnok (2014), egyéniben negyeddöntős volt az All England Clubban (2015), de a Roland Garroson még soha nem nyert meccset a főtáblán. Először 2012-ben indult Párizsban, tavaly kihagyta, az idei a hatodik próbálkozása a 128-as mezőnyben. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy

ideális ellenfél a salakos Grand Slam első fordulójában.

Álomszerű rajtot vett Fucsovics Márton élete első mérkőzésén a Roland Garroson. Még 20 perc sem telt el a Vasek Pospisil elleni találkozóból, és a kanadai úgy ült le a rövid pihenőre, hogy

0:5-nél adogat majd a játszmában maradásért.

A magyar ott folytatta, ahol szombaton befejezte a genfi döntőben. Nem lehetett fogást találni a játékán, agresszíven lőtte a labdát az alapvonalról, ha úgy hozta a játék, akkor rövidített, vagy a hálónál fejezte be a pontot. Ha Pospisilnek nincs egy ellenszenvesen, extázisban szurkoló ázsiai rajongója a lelátón, talán

még a magyarok is megsajnálták volna a kölyökképű kanadait,

annyira kilátástalan volt a helyzete.

Azért 0:5 után megmutatta, hogy annál többet tud, mint amit addig láttunk tőle. Elkezdett hiba nélkül teniszezni, és szépített 3:5-re, de amikor Fucsovics Márton másodszor adogatott a szettért, nem engedte vissza a meccsbe, hozta a fontos pontokat. Figyelmeztetésnek mindenképp jó volt az a negyedóra.

Fucsovics Márton a kanadai Vasek Pospisil ellen játszik a francia nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének első fordulójában a párizsi Roland Garros Stadionban 2018. május 29-én Forrás: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

A 2. játszmában 3:3-ig az adogató dominált, annak ellenére, hogy a hatalmasakat szerváló kanadai adogatásait remekül kezelte Fucsovics. Folyamatosan nyomás alatt tudta tartani, és a 7. játékban, kihasználva a kanadai hibáit meg is lett a brék, ami gyakorlatilag a szettet is eldöntötte. A biztonság kedvéért 5:3-nál újra elvette az adogatását, összesen négy pontot érő megoldással.

Az első játszma alatt még szitált az eső, de a játékot nem kellett megállítani, és a nap ugyan nem bújt elő, de világosabb lett. A 3. szettben megint változtattak a forgatókönyvön: a magyar kezdett adogatni, de ezúttal Pospisil vezetett 3:1-re, sőt, fogadóelőnye volt a 4:1-hez. Innen fordított Fucsovics Márton 4:3-ra és jutottak el a rövidítésig.

Kár lett volna kihagyni a csatának ezt a szakaszát,

mert a magyar látványos pontokat nyert, miközben a kanadai mindent megpróbált, elvetődött, bukfencezett a salakon, de hiába, 6:3-nál három meccslabdához jutott Fucsovics Márton. Az elsőt egy hihetetlen labdamenetben, a végén brutális tenyeressel hárította a kanadai, majd a következőt is egy tökéletes rövidítéssel, de a harmadiknál Fucsovics szervált, és Pospisil szélesre ütötte a labdát tenyeressel: 2 óra 11 perc alatt 6:3, 6:3, 7:6-ra győzött.