Vágólapra másolva!
Hiába lépett pályára legalább féltucat legenda, a hétfő hőse egy teljesen ismeretlen argentin fiatalember volt. A világranglistán 190. Marco Trungelliti múlt hét csütörtökön kapott ki a selejtező 3. fordulójában. A lengyel Hubert Hurkacz győzte le 6:3, 4:6, 6:4-re. Hiába utazott Párizsba az édesanyja és a mamája, nem sikerült a főtáblára kerülnie. Legalábbis vasárnapig ebben a hitben voltak.

A francia nyílt teniszbajnokság 2. napján csak kapkodta a fejét a szurkoló. A szerencsésebbeknek a centerre sikerült jegyet venniük és láthatták Rafael Nadalt, Novak Djokovicsot, vagy épp Petra Kvitovát. Azok sem jártak rosszul, akiknek a Suzanne Lenglenre szólt a belépőjük, mert Stan Wawrinka, vagy Marija Sarapova egyaránt Roland Garros-bajnok. A svájci tavaly döntőt játszott Nadallal, de most kikapott a 64 közé kerülésért, amivel a 256. helyig zuhan a világranglistán. Ez annyit jelenti, hogy

Wimbledon után szabadkártyát kell majd kérnie a versenyigazgatóktól,

ha ATP Tour szinten szeretne indulni. Wawrinka azt mondta, az sem okoz gondot neki, ha Challengeren kell játszania, nem érdekli a ranglista, fontosabb, hogy nem fáj a térde és jó úton jár.

Wawrinkában benne maradt a Fucsovicstól kapott pofon

A 2015-ben győztes, tavaly döntős Stan Wawrinka a nyitófordulóban búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokság férfi versenyében. Novak Djokovic viszont szettet sem veszítve jutott a második fordulóba. A 33 éves svájci játékos hétfőn a világranglista 67. helyén álló Guillermo Garcia-Lopeztől kapott ki ötjátszmás mérkőzésen.

A legendák felvonulása és Wawrinka búcsúja együtt nem érdekelt annyi embert, mint Marco Trungelliti nagymamája és az argentin família kalandos európai utazása. A család Barcelonába ment városnéző túrára. A 89 éves nagymamája épp zuhanyozott vasárnap, amikor megtudta, hogy a sok visszalépés miatt, szerencsés vesztesként ott lehet az unokája a 128-as elitben. Nem sok idő maradt dönteni, öt perc alatt meg is született az elhatározás: irány Párizs! Fél óra kellett ahhoz, hogy mindent összepakoljanak és már indultak is.

Családi vakáció: tesó vezet, nej és nagyi hátul szurkol:

Nem volt biztos abban, hogy pályára is léphet, mert a szabály szerint még alá kellett írnia. Ő már a nyolcadik lehetett két nap alatt, aki így kerül a főtáblára (példátlan.) A repülő kiesett, mivel sztrájk miatt rengeteg járatot töröltek, a vonat bonyolultnak tűnt, így maradt az autó.

Vasárnap délután 1-kor rajtoltak Barcelonából és éjfél előtt érkeztek meg Párizsba.

Nevetve mondta, hogy egy argentinnak ez semmi, mert ott úgy vezetnek 1000 km-t, hogy az nem számít jelentős távolságnak, miközben abban sem lehetnek biztosak, megússzák élve, itt meg végig autópályán jöttek.

Ő is vezetett, de az út nagyobbik részében a bátyja nyomta a gázt. Aludt öt órát és hétfő délelőtt, 11 órakor pályára lépett Bernard Tomic ellen. Az ausztrál szintén a selejtezőből érkezett, csak ő megnyerte a 3. meccsét és nem utazott el Párizsból. A dél-amerikai nem edzett múlt csütörtök óta, péntek éjjel 3-kor érkeztek meg Barcelonába.

Igazi úriember: Trungelliti bekíséri a párizsi hotelbe a 89 éves nagymamáját

A szombat a pihenésé és egy hagyományos családi BBQ-é volt, mert az argentinoknál így szokás. Vasárnap a strandra készültek, amikor jött a hír.

Marco Trungelliti 34945 dollárt keresett 2018-ban a hivatalos pénzdíjakból.

Az ATP Touron mindössze két mérkőzést játszott, egyet megnyert. A párizsi kaland, ajándék minimum 79000 eurót hoz a bankszámlájára, mert Bernard Tomic legyőzésével (6:4, 5:7, 6:4, 6:4) a 2. fordulóba jutott a Roland Garroson. A döntő után szokott úgy megtelni az interjúterem, mint hétfő délután. A göndör hajú, 28 éves Marco Trungelliti mosolyogva mesélte az egész történetet.

A nap hőse, egyben a nap nyertese:

Elárulta, egyáltalán nem izgult Tomic ellen, de úgy érzi, akár másfél napot is tudna aludni egyfolytában. Olyan lehetőséget kapott, ami nem adatik meg túl gyakran egy teniszezővel. Szeretne élni vele és végre eljutni legalább a 3. fordulóig a Roland Garroson.