Fucsovics a legjobb nyolc közé jutott Genfben

Fucsovics Márton
Fucsovics Márton az az elődöntőben búcsúzott a texasi tenisztornán
Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton negyeddöntőt játszik az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi férfi salakpályás tenisztornán.

A világranglistán 60. magyar játékos és az amerikai Frances Tiafoe (61.) nyolcaddöntős találkozója eső miatt bő hatórás csúszással kezdődött. A mérkőzés eleje kaotikus volt, az első öt adogatójátékból négyszer bréket láthatott a közönség. A hajrában viszont nem hibáztak a felek, így következhetett a rövidítés, amelyet Fucsovics nyert meg.

Fucsovics két szettben győzött Forrás: AFP/Saeed Khan

A második szettben a magyar teniszező 5:4-es előnyéig mindenki hozta a saját adogatását, ekkor Fucsovics brékelni tudott, és megnyerte a bő másfél óráig tartó összecsapást.

Fucsovics a nyolc között Wawrinkával találkozik, aki két szettben búcsúztatta az amerikai Jared Donaldsont.

Eredmény, nyolcaddöntő (az ATP honlapja szerint):
Fucsovics Márton-Frances Tiafoe (amerikai) 7:6 (7-5), 6:4