Babos Tímea nagy csatában jutott tovább a római tenisztornán

BABOS Tímea
Babosék párosa negyeddöntős az Eastbourne-i tenisztornán
Vágólapra másolva!
Babos Tímea két szettben legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Sara Erranit, így bejutott a legjobb 32 közé a római salakpályás tenisztorna női versenyében.

A világranglistán 38. Babos és a rangsorban 75. ellenfele korábban négyszer találkozott egymással, mérlegük 2-2 volt ezt megelőzően.

Érdekesség, hogy mind a négy összecsapásuk kemény pályán zajlott, salakon most találkoztak először. Legutóbbi mérkőzésüket 2016-ban, Dohában a magyar játékos nyerte.

Keddi találkozójuk három brékkel indult, mielőtt esőszünet miatt félbe kellett volna szakítani a mérkőzést. A mintegy másfél órás kényszerpihenőt követően Babos folytatta a fogadók sikersorozatát, majd 4:3-as vezetésénél ismét elvette 31 éves ellenfele adogatását, s kiszerválta a szettet.

Babos Tímea a következő fordulóban a hetedik kiemelt francia Caroline Garciával találkozik Forrás: MTI/EPA/EFE/Miguel Sierra

A második játszmában a 2012-ben Roland Garros-döntős Errani tudott brékelni először, s hamar 3:0-s előnyhöz jutott. Két gémmel később a világranglistán egykoron ötödik olasz teniszező ápolást kért, de 5:3-nál így is az egyenlítésért szerválhatott. Babos ekkor megint elvette ellenfele adogatását, és rövidítésre mentette a szettet: itt 5-6-nál játszmalabdát hárított, majd sorozatban három labdamenetet nyerve 2 óra 14 perces csata után továbbjutott.

- nyilatkozta a találkozót követően honlapján a magyar teniszező. Hozzátette, elképesztő hangulat volt a pályán, és a közönség "nagyon sportszerű" volt. Az esőszünettel kapcsolatban úgy fogalmazott, örült neki, mert utána "mindig lazábban teniszezik.

A 25 esztendős Babos - aki a párosok versenyben is érdekelt - a következő fordulóban a hetedik kiemelt francia Caroline Garciával találkozik.

Eredmény: nők, 3,35 millió dollár (884 millió forint) összdíjazás
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Babos Tímea-Sara Errani (olasz) 6:3, 7:6 (8-6)