Vágólapra másolva!
A korábban tervezett júliusi időpont helyett szeptemberben rendezik meg jövőre a budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságot.

Gallai István, a hazai sportági szövetség főtitkára hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy a változtatás a nemzetközi szövetség, a UIPM kérésére történt a Pánamerikai Játékok miatt.
"Az tudott volt korábban is, hogy abban az időben zajlanak majd a Pánamerikai Játékok, de az öttusa mindig a vége felé szokott lenni, most viszont előrébb került, mert bővült a program, az egyéni és csapatversenyek mellett a női, férfi és vegyes váltót is megrendezik" - részletezte a módosítás hátterét.
A Pánamerikai Játékok az amerikai földrész öttusázói számára olimpiai kvalifikációs verseny, így ahhoz semmiképpen sem lehetett időben közel rendezni a világbajnokságot.

A főtitkár hozzátette: kerestek más nyári időpontot is, de előtte veterán asztalitenisz Európa-bajnokság és vívó-világbajnokság, utána pedig Forma-1 zajlik itthon, illetve nem sokkal később - Bath-ban - lesz öttusa Európa-bajnokság is, amelyen ugyancsak kvótákat osztanak a tokiói nyári játékokra. Az augusztus további része a versenyhelyszínnek, a Kincsem Parknak nem felelt meg, és a hivatalos résztvevők szállodai elhelyezése is nehezebb az utolsó nyári hónapban.

A 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságot így szeptember 3. és 9. között rendezik meg. Az eredeti időpont július 23-29. volt.