Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka korábbi edzője, Dave Salo bocsánatot kért a háromszoros olimpiai bajnok magyar úszótól. Az Iron Lady négy évig járt az USC-re, Los Angeles-i évei alatt nyerte első világ- és Európa-bajnoki címeit, és itt ismerte meg jelenlegi férjét és edzőjét, Shane Tusupot is. A londoni olimpián azonban csalódott Salóban, aki akkor elsősorban amerikai tanítványaira koncentrált.
Dave Salo nem emlékszik rá, hogy szépségszalonba száműzte volna az Iron Ladyt Forrás: Swimming World Magazine

„Én az amerikai stáb tagja voltam, nem is nagyon érintkeztünk,

– kezdte a szavait az M4 Sportnak adott interjújában Dave Salo.

Hosszú Katinka érmes reményei ellenére a negyedik helyen végzett 400 vegyesen. A jól ismert történet szerint, amikor a döntő után az eredmény okairól kérdezte Salót, az edző válasz helyett csak

annyit tanácsolt Katinkának, nyisson egy szépségszalont Budapesten.

Hosszú Katinka másképp emlékszik a történtekre Forrás: DPPI/Stephane Kempinaire

„Nem hiszem, hogy ilyet mondtam volna. Nem rémlik, hogy bármikor is ilyet mondtam volna. Nem tudom, honnan jön ez a sztori. Annyit mondhatok, hogy mindaddig, amíg nem az amerikai válogatottnál volt dolgom, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ő sikeres legyen. Az utolsó négy hétben nem voltam ott. És ez valóban egy másfajta helyzet. Talán jobban teljesített volna, ha abban a négy hétben vele vagyok. Nem tudom. De azt

"Annál azért többre tartom Katinkát. Ha valamit így értett, akkor bocsánatot kérek. Valójában nagyon tisztelem Katinkát."