Vágólapra másolva!
A jelek szerint a sajtóból értesülhetett Shane Tusup arról, hogy felesége, Hosszú Katinka beadta a válókeresetet. Erre utal legalábbis, hogy a Bors és a Blikk is úgy tudja: az Iron Aquatics amerikai trénere csütörtök reggel feldúltan kiviharzott a gyerekeknek tartott edzésről a Duna Arénából. 

A Borsnak nyilatkozó válóperes ügyvéd azt mondta, valóban elképzelhető, hogy csak a hírekből értesült a fejleményekről Shane Tusup, mivel nem kell személyesen tájékoztatni a másik felet válás esetén. A Blikk tegnap írt arról, hogy a többszörös olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszónő beadta a válókeresetet.

Mindkét napilap azt fejtegeti, mi lesz a vagyonnal, amit az elmúlt években az Iron Lady brand felépítésével, az Iron Aquatics-szal, valamint az úszóversenyekkel szerzett a házaspár. A Borsban megszólaló ügyvéd szerint a válás miatt nem kell felszámolni a közös cégbirodalmat, az Iron Corporationt.

– nyilatkozta az ügyvéd.

Nagyon úgy tűnik, hogy ennek tényleg vége Forrás: MTI

A Blikk számításai szerint nagyjából egymilliárd forintos vagyonról van szó. Az úszó és edző-férje nyerő párost alkotott az elmúlt években, ennek köszönhetően olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címeket szerzett és Világkupa-győzelmeket aratott Katinka.

Összesen 661,8 millió forintot keresett eddig az eredményeivel járó pénzdíjakkal és jutalmakkal. Ezen az összegen, valamint a cégük nyereségén is osztozniuk kell, utóbbi eddig nagyjából 10-20 millió forint volt az elmúlt években.

Persze, Hosszúék közös vállalata is százmilliókat érhet.

A Blikkben megszólaltatott ügyvéd arra figyelmeztet, hogy ha nincs házassági szerződés, akkor a törvényi vélelem alapján fele-fele arányban kell osztozniuk a válófeleknek az együttélés ideje alatt szerzett vagyonon. Ez alól csak az öröklés és a személyes ajándék jelent kivételt. Közös cég esetén pedig a tulajdoni hányadot kell vizsgálni.