Megvan a téli olimpiai eddigi két legjobb pillanata

téli olimpia nyolcadik nap péntek
A mexikói German Madrazo lett az utolsó a férfi szabadstílusú sífutás 15 km-es távján, társai úgy ünneplik, mintha aranyérmet nyert volna.
Vágólapra másolva!
A káprázatos sportteljesítmények mellett más emlékezetes pillanatai is vannak a phjongcshangi téli olimpiának. A nyolcadik versenynapon láthattuk az egy hete tartó játékok garantáltan felejthetetlen produkcióit.

Az egyik a 43 éves mexikói German Madrazónak köszönhető, aki a szabadstílusú férfi sífutás 15 km-es számában több mint 25 perces hátránnyal lett tök utolsó, vagyis 116.

A mexikói German Madrazo lett az utolsó a férfi szabadstílusú sífutás 15 km-es távján, társai úgy ünneplik, mintha aranyérmet nyert volna. Forrás: Sputnik/Alexey Filippov

A közép-amerikai sportoló éppen csak beért saját lábán a célba, minden ereje elfogyott, az utolsó métereken majd' meghalt, alig tudta vonszolni magát.

Versenytársai és a közönség mégis úgy biztatta és ünnepelte, mintha legalább éremért hajtana.

A női szlalomban induló észak-koreai Ryon-Hyang Kim is teljesen utolsó lett számában, ami nem is csoda, hiszen olyan óvatosan jött le a pályán, mint egy hobbisíelő.

Egyetlen kaput sem érintett, mindegyiket gyönyörűen körbesíelte, így futamonként fél perces hátrányban volt az elsőhöz képest,

ami nem mondható kevésnek úgy, hogy a legjobbak ötven másodpercnél kevesebb idő alatt teljesítették a pályát. Az EuroSport német csatornája szerint a síelő úgy jött le, mintha lávából lennének a kapuk.