Babos Tímea újabb szenzációs WTA-tornagyőzelmet aratott

BABOS Tímea, tenisz
Babos Tímea ünnepel a bajnoki trófeával
Vágólapra másolva!
Babos Tímea újabb WTA-tornagyőzelmet ünnepelhet. Pályafutása negyedik WTA-versenyét nyerte meg egyesben, miután a tajpeji 226 ezer dollár (61,2 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztorna vasárnapi döntőjében 7:5, 6:1-re legyőzte az ukrán Katerina Kozlovát.

Babos Tímea a melbourne-i Ausztrál Nyílt Nemzetközi bajnokságról érkezett meg a tajvani versenyre, ahol egyesben egész héten nagyszerű teljesítményt nyújtott.

A döntő első játszmája majdnem egy órán keresztül tartott, és Babos Tímea 7-5-ös győzelmét hozta az ukrán Katerina Kozlova ellen. 5-5-ig fej fej mellett haladtak, majd az utolsó két gémet Babos nyerte meg.

Tette mindezt úgy, hogy az első szettben kétszer is brékhátrányból jött vissza.

A két játékos amúgy most találkozott másodszor egymással, az első alkalommal 2015-ben, Dohában Kozlova nyert 6-4, 6-2-re.

Babos Tímea ünnepel, miután 7:5, 6:1 arányban legyőzte az ukrán Katerina Kozlovát a tajpeji keménypályás női tenisztorna döntőjében Forrás: MTI/EPA/Louis Chi

A második játszámban Babos 1-0 után rögtön brékelt, majd ismét hozta sajtát adogatását, így már 3-0-ra vezetett.

Színvonalas volt a játék, a közönség pedig élvezte a teniszt. 3-0 után Kozlova hozta saját adogatását, majd jött az eddigi legszínvonalasabb gém, amelyben Babos újra tudta hozni saját adogatását. 4-1-es vezetése után már csak két gémre volt a tornagyőzelemtől. Majd jött az újabb Babos-brék, semmire nyerte el Kozlova adogatását. 5-1, Babos adogathatott a tornagyőzelemért.

Nem volt mindennapos, ahogy Babos egy ásszal fejezte be a meccset, de jól jellemezte azt a fölényét, amelyet a döntőben láthattunk tőle.

A végeredmény Babos-Kozlova 7-5, 6-1, fantasztikus Babos-évkezdet.

"Gratulálok az ellenfelemek, sok sikert kívánok neki a jövőben" - mondta a pályán Babos Tímea. A párosban WTA-világbajnok és friss Australian Open-győztes Babos előzőleg Monterreyben (2012), Tajpejben (2015) és 2017-ben Budapesten diadalmaskodott egyesben, és vasárnapi sikeréért 43 ezer dollárt (10,5 millió forint) kapott.

"Hihetetlenül hosszú túra volt. Elképesztő, hogy így sikerült zárni. Az elmúlt másfél hét alatt

hihetetlen élmények és érzések kavarognak bennem"

- nyilatkozta, majd kitért a tajvani fináléra.

Babos Tímea ünnepel a bajnoki trófeával Forrás: MTI/EPA/Louis Chi

az első szett után már nagyon jól ment a játék. Nagyon jó versenyem volt" - tette hozzá.

Mint azt szombaton megírtuk, Babos Tímea nem vesz részt a magyar válogatott FED Kupa mérkőzésein, mert a programja ezt nem tette lehetővé. A magyar játékosnak február 19-25. között a budapesti WTA-tornán szurkolhatunk. Ezt megelőzően pedig Dohában lép fel a legjobb magyar női teniszező.