Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az országot érintő doppingbotrányban ezúttal két orosz bobost - közte a Szocsiban kétszeres olimpiai bajnok Alekszandr Zubkovot -, valamint két gyorskorcsolyázót fosztott meg eredményeitől, és tiltott el a további olimpiáktól.

A NOB pénteki közleménye szerint a jelenleg az orosz bobszövetség elnökeként dolgozó Zubkov soha többet nem vehet részt az ötkarikás játékokon, és Szocsiban nyert aranyérmeitől is megfosztották.

Ugyanezt a büntetést szabták ki Olga Fatkulinára, aki a női gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyében nyert ezüstérmet a 2014-es téli játékokon.

A másik két érintett sportoló a korábban nyári olimpián atlétikában ezüstérmes, később bobra váltó Olga Sztyulnyeva, valamint Alekszandr Rumjancev.

Az ezüstéremes Olga Fatkulina eredményét is törölték Forrás: RIA Novosti/Grigoriy Sisoev

Az újabb fejlemények után a szocsi éremtáblázatot eredetileg 13 aranyéremmel nyerő oroszok visszaestek Norvégia és Kanada mögé a harmadik helyre.

Az ügy hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, mely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el. Jelenleg sorra tiltják el az orosz sportolókat a szocsi téli olimpián vett mintájuk újraelemzése alapján, az oroszok phjongcshangi részvételéről pedig december 5-én dönt a Nemzetközi Olimpiai bizottság.