Vágólapra másolva!
Előbb az amerikai Jack Sock három játszmában győzte le a horvát Marin Cilicet, míg Roger Federer ugyanilyen arányban nyert a német Alexander Zverev ellen a férfi teniszezők londoni világbajnokságának keddi játéknapján.

A Boris Beckerről elnevezett csoport második fordulójának első mérkőzésén

a vb-újonc Sock szetthátrányból fordított, s először nyert vb-összecsapást.

Ezzel szemben Cilicnek továbbra sem megy a vb-ken: nyolcadik londoni mérkőzésén már hetedik vereségét könyvelhette el.

A vb-újonc Sock szetthátrányból fordított, s először nyert vb-összecsapást Forrás: AFP/Glyn Kirk

A második mérkőzésen a világranglista második helyén álló svájci Roger Federer az első játszmát rövidítés után hozta a német Alexander Zverev ellen. A második játszma már

az ATP-ranglistán 3. helyen álló teniszezőnek sikerült, 6-5-nél elvette a svájci adogatását és 7-5-re nyert.

A svájci Roger Federer a német Alexander Zverevet is legyőzte Forrás: AFP/Glyn Kirk

Az utolsó játszma megint Federenek sikerült jobban – könnyedén nyert 6:1-re –,

így Jack Sock után Zverev ellen is nyerni tudott.

A vasárnapi első fordulóban Sock két szettben kapott ki Roger Federertől, míg a horvát három játszmában maradt alul Alexander Zverevvel szemben.

ATP-vb, Boris Becker-csoport, 2. forduló:
Jack Sock (amerikai, 8.)-Marin Cilic (horvát, 5.) 5:7, 6:2, 7:6 (7-4)
Roger Federer (svájci, 2.)-Alexander Zverev (német, 3.) 7:6 (8-6), 5:7, 6:1

A vb-n két négyes csoportban zajlanak a küzdelmek, és az első két-két helyezett jut az elődöntőbe.