Cseh Lászlót motiválja a fiatalok sikere

Cseh László
Cseh László a százhalombattai országos bajnokságon
Vágólapra másolva!
Cseh László sérülése ellenére sem hagyta ki múlt héten a százhalombattai rövidpályás úszó országos bajnokságot, mert az a decemberi Európa-bajnokságra való felkészülés tervezett része volt.

"Lacinak állandó gerincproblémája van, amit próbálunk menedzselni, a koppenhágai kontinensbajnokságra pedig igyekszünk a formáját megfelelő állapotba hozni" - mondta hétfőn az M4 Sport Sportreggeli című műsorában Plagányi Zsolt, Cseh edzője. A szakember hozzátette: a rutinos úszó tisztában volt azzal, hogy az ob-n nem ideális fizikai állapotban vesz részt, mivel azt megelőzően az intenzív edzések egy részét ki kellett hagynia.

Cseh László a százhalombattai országos bajnokságon Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh tőle szokatlan módon aranyérem nélkül zárta az ob-t, de Plagányi elárulta: a százhalombattai viadalon jól szereplő fiatalok sikerei 31 éves versenyzőjét is sarkallják a további jó teljesítményre.

"Laci a sérülés ellenére azért nem hagyta ki az ob-t, mert az tervezett része volt az Eb-felkészülésnek" - hangsúlyozta a tréner. Kiemelte: az Eb-ig hátralévő időszakban előbb két hétig intenzív edzéseik következnek, majd jön a formaidőzítés. Plagányi hozzátette, hogy Cseh esetében ezzel párhuzamosan folyik a rehabilitációs munka, különös tekintettel a gyógytornász szakember irányításával végzett feladatokra.

A rövidpályás Európa-bajnokságot december 13. és 17. között Koppenhágában rendezik meg.