Vágólapra másolva!
Repülőrajtot vettek a győriek öt elsőséggel a százhalombattai rövidpályás országos bajnokság nyitónapján, de a nap hőse Bernek Péter volt, aki két egyéni számban és egy váltóban is aranyérmes lett, ráadásul 400 gyorson az európai ranglista harmadik helyére ugrott. Férfi 50 gyorson az első négy úszó 0.06 másodperc különbséggel ért a falhoz.

A győri gyorsváltók gyorsan nyertek két aranyérmet 4x50-en, majd később újabb három elsőség következett:

Sebestyén Dalmának sikerült előbb a 200, majd az 50 mellúszó-aranyát is megnyernie, ami igazi bravúr.

Takács Krisztián pedig nem akármilyen versenyben diadalmaskodott 50 gyorson:

21.93-mal győzött, klubtársa, Gyárfás Bence 21.94-gyel lett második, Kozma Dominik pedig 21.95-tel harmadik, de a negyedik Lobanovszkij Maxim is 21.99-nél állította meg az órát, azaz az első és a negyedik között csupán hat századmásodperc volt a különbség. Takács egy éve 50 pillangón aratott pontosan ilyen győzelmet: akkor is egy-egy század választotta el az érmeseket.

Sebestyén Dalma előbb a 200, majd az 50 mellúszó-aranyát is megnyerte Forrás: Instagram/Kenderesi Tamás

„Titkon reménykedtem abban, hogy akár mind a két számot megnyerhetem, de magamat is megleptem azzal, hogy az ötvenet is sikerült."

– számolt be Sebestyén Dalma.

Bernek Péter szépen belelendült: a BVSC kiválósága kedvenc rövidpályás számában, 400 gyorson homorított nagyot,

hiszen a távon világ- és Európa-bajnok klasszis az európai ranglista harmadik legjobb idejét úszta (előtte csak augusztusi, azaz még szinte csúcsformában elért eredményekkel állnak). Később 200 vegyesen is remekelt, ott európai 4. idővel ért elsőként célba.

„Jó formában érzem magam, különösen a vegyes ment jól, örülök, hogy a négyszáz után azt is sikerült így behúznom."

(Utóbbi mondat Kozma Dominik jelenlétében hangzott el Bernek Péter szájából, derűs kacagások közepette)

Bernek Péter keményen edzett, meglett az eredménye Fotó: Csudai Sándor - Origo

Négyszáz gyorson a távra „átkiránduló" Milák Kristóf becsülettel tartotta a lépést – ezüstérmes lett –,

majd tizennyolc perccel később a négyszeres junior világbajnok fő vadászterületén, 100 pillangón lett első a középdöntőben, remek kis „előversenyben", Cseh Lászlót megelőzve (a döntő pénteken esedékes). Élő legendánk 200 vegyesen csupán negyedik lett, de egy pillanatig nem izgatta magát emiatt, hiszen két hétig nem edzett rendesen hátproblémái miatt, neki egyébként is a koppenhágai Eb-re kell kész lennie, egy hónap múlva.

Kétszáz háton Telegdy Ádám nagy fölénnyel nyert,

ha valaki „nyomja" picit, talán még jobb idő is összejöhetett volna, ám a Kőbánya SC kiválósága így is az európai ranglista negyedik legjobbját úszta.

A hölgyek között sokadik reneszánszát kezdi élni Verrasztó Evelyn,

aki saját bevallása szerint csak a budapesti vb nem túl jó emlékei miatt nem hagyta abba az úszást – a méltó lezárásig vezető úton mindenesetre jól mutat a 200 vegyes bajnoki címe.

"Bár van ez a kávézó projektünk is Dáviddal, azaz már nem edzek annyit, mint a fénykorban, de egy hónapja megint komolyan beleálltam a munkába. Örülök, hogy ez a nap így sikerült, a kettő vegyessel elégedett vagyok." – mondta Verrasztó Evelyn.

Sokadik reneszánszát kezdi élni Verrasztó Evelyn Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Laurence Griffiths

Befejzésként még egy BVSC-s arany érkezett – a negyedik, azaz neki sem ment rosszul –, a férfi 4x200-as gyorsváltóban Cseh László másfél testhossznyi előnyt szerzett az egrieknek harmadik emberként,

ám Berneknek őrült hajrával, ha csak centikkel is, de sikerült megelőznie a junior világbajnok Holló Balázst.

Az 1. nap bajnokai:

Férfiak:
50m gyors: Takács Krisztián (Győr) 21.93
400m gyors: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 3:38.58
200m hát: Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 1:50.84
200m vegyes: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 1:54.87
4x50m gyorsváltó: Győri Úszó SE 1:28.97
(Lobanovszkij Maxim, Takács Krisztián, Balog Gábor, Gyárfás Bence)
4x200m gyorsváltó: BVSC-Zugló 7:08.59
(Kozma Dominik, Drigán Zoltán, Papp Márk, Bernek Péter)

Nők:
50m mell: Sebestyén Dalma (Győr) 31.29
200m mell: Sebestyén Dalma (Győr) 2:24.17
200m vegyes: Verrasztó Evelyn (BVSC-Zugló) 2:09.36
4x50m gyorsváltó: Győri Úszó SE 1:42.45
(Gyurinovics Fanni, Pózvai Kiara, Márka Adrienn, Jakabos Zsuzsanna)

(Címpali kép: Bernek Péter)