Megvan Babos Tímea új párospartnere

Andrea Hlavácková, Babos Tímea
Babos Tímea (j) és csapattársa, a cseh Andrea Hlavácková ünnepel a bajnoki trófeával, miután 4-6, 6-4, 10-5 arányban győztek a holland Kiki Bertens és a svéd Johanna Larsson alkotta duó ellen a szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyének döntőjében
Vágólapra másolva!
A francia Kristina Mladenovic oldalán versenyez a jövőben párosban Babos Tímea, aki vasárnap Andrea Hlavackovával megnyerte a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokságot.

A magyar játékos csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, cseh partnerével már a US Open után eldöntötték, hogy külön utakon folytatják 2018-ban, főként egyeztetési problémák miatt. A 24 éves Babos hozzátette, a jelenleg a csuhaji Bajnokok Tornáján szereplő Mladenovic volt az eddigi legjobb párospartnere, akivel 11 éves koruk óta ismerik egymást, és 2015-ben három tornát is megnyertek együtt.

A szingapúri vb-ről elmondta, fárasztó torna volt egy fárasztó idény végén.

Hihetetlen belegondolni, hogy a soproni hármas pályáról eljutottam odáig, hogy elbúcsúztattam egy ilyen legendás játékost" - mesélte Babos, majd részletesebben is visszatekintett a 2016-os esztendőre. Mint könnyeivel küszködve kifejtette, a budapesti tornagyőzelem után hullámvölgybe került, és augusztusban Cincinnatiben - ahol gyorsan búcsúzott egyéniben - egy kora reggeli edzés előtt sikerült rendet tennie a fejében, amikor végiggondolta, hogy miért is űzi ezt a sportot.

Ami a jövő évi terveket illeti, a magyar teniszező közölte, most következik a pihenés, egyelőre egy pár cipővel lepte meg magát a vb-diadal után, és az év végén utazik majd el a szokásos ausztráliai turnéra.

bár utóbbiban már megdöntöttem a magyar rekordot a hetedik helyemmel. Ettől függetlenül elsősorban egyéni játékosnak tartom magam, aki párosozik is" - fűzte hozzá.

Kristina Mladenovic (balra) és Babos Tímea (jobbra) sikeres párost alkottak korábban Forrás: MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy a hétvégén új példakép született a magyar teniszsport új királynője, az első magyar világbajnok Babos Tímea személyében.
"A magyar kormány elkötelezte magát a sport és az egészséges életmód támogatása mellett, ennek megfelelően az elmúlt években kiemelten támogatta az utánpótlás-nevelést és az élsport területét, így kiemelve a tenisz sportágat is, soha nem látott lehetőséget biztosítva a sportágnak. Felépült Budán a Nemzeti Edzés Központ, amelyre hosszú évtizedeken keresztül várt a magyar tenisztársadalom, és emellett az idei évben soha nem látott számú, nemzetközi tornát rendezhetett a kormány támogatásával a szövetség" - fejtette ki Szabó Tünde, majd kitért arra, hogy Piros Zsombor junior Grans Slam-diadala is jelezte: a sportág jövője, így utánpótlása is biztos pályán halad. Leszögezte, hogy a kormány támogatja a margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont megépítését, amellyel méltó feltételeket és otthont tudnak biztosítani a magyar tenisz számára.

Piros Zsombor a magyar tenisz legnagyobb ígérete Forrás: NurPhoto/Robert Szaniszlo/NurPhoto/Robert Szaniszlo

Szűcs Lajos, a szövetség (MTSZ) elnöke ennek kapcsán elmondta, az idén 23 nemzetközi versenyt rendezett az MTSZ, Babos Tímea pedig kiváló példája annak, ha a családi összefogáshoz állami és szövetségi támogatás társul.
Szollár Domokos, a Babost is segítő MOL Csoport kommunikációs igazgatója kifejtette, hogy tízéves fennállása óta a MOL Új Európa Alapítványa több mint kétezer fiatal sportolót támogatott, 375 millió forintból.