Vágólapra másolva!
A Krétán zajló sakkcsapat Európa-bajnokság ötödik fordulója után férfi válogatottunk a második, női együttesünk a kilencedik helyen áll. A férficsapatok versenye bővelkedik meglepetésekben, a rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben váratlan eredmények egész sora született már. A női együttesek viadalán a címvédő orosz csapat két legfőbb riválisát, a grúzokat és az ukránokat is legyőzve hibátlan teljesítménnyel vezet.

Férfi válogatottunk az első öt fordulóban kitűnően teljesített. Az Izland elleni 3-1-es győzelmet követően a románok elleni 3,5-0,5-ös sikernek örülhettünk. A „gólkülönbség" nagyon jól jöhet még a végelszámoláskor, hiszen holtversenynél az úgynevezett olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítás a második kritérium. A hollandokkal négy döntetlennel lett 2-2 a harmadik mérkőzés.

Következett a címvédő orosz csapat elleni megmérettetés. A nagy rivális három győzelemmel rajtolt, de a játszmák menete alapján egyáltalán nem tűnt meggyőzőnek a teljesítményük.

A két éve veretlenül győztes együttes ellen a debütáló kapitány, az olimpiai ezüstérmes Balogh Csaba nagyon jót húzott,

Erdős Viktorra „bízta" a második táblát. Jan Nepomnjacsij az előző játéknapon villámgyőzelmet aratott, ez még növelhette amúgy is közismert önbizalmát. Erdős kitűnő megnyitáselméleti felkészültsége remekül érvényesült, a korai vezércsere után egyre nagyobb előnybe került, a bonyodalmakat kedvelő orosz sakkozó tehetetlennek bizonyult a pozíciós küzdelemben. Erdős az első fordulóban elért minőségáldozatos győzelme után második nyerését könyvelhette el, vezetéshez juttatva együttesünket.

Nagy csatát hozott a magyar-orosz párharc Forrás: Origo

Az éltáblán számunkra kedvezően Alekszandr Griscsuk világossal már 20 lépésben remizett Lékó Péterrel. Az izgalmak a tetőfokára hágtak. Rapport Richárd kellemetlen gyaloghátrányos bástyavégjátékba keveredett Nyikita Vityjovval szemben, Almási Zoltán az újonc Daniil Dubov királyát támadhatta, de elvétette a nyerést ígérő folytatást és bástyavégjátékban kellett mentséget keresnie. Mindketten helytálltak a védekezésben, az egyik legismertebb honlap, az Eb-t is közvetítő chess24 méltán dicsérte felsőfokon nagymestereink sikerét.

Az ötödik fordulóban a háromszoros olimpiai bajnok örményekkel vívtak meg sakkozóink. Az ellenfél csapatkapitánya Lékó Péter apósa, Arshak Petroszjan.

A lélektanilag sem könnyű helyzetben a négy döntetlennel elégedettek lehetünk, Erdős partija ígérte a legtöbbet, de a fenyegető időzavar árnyékában érthető volt a békekötés. Nagymestereink a kontinensviadalon még nem vesztettek játszmát. Lékó tartja az első táblát, négy remije van. Erdős 4 partijából 3, Rapport Richárd 5 játszmájából 3,5 pontnál tart, Almási Zoltán 4-ből 2,5, Berkes Ferenc 3-ból 2 pontot gyűjtött.

Lékó Péter és örmény ellenfele Forrás: --

A kilenc fordulós viadal első játéknapjának nagy meglepetését az olaszok sikere jelentette az azerbajdzsáni négyessel szemben, Sahriyar Mamedgyarov nélkül szárnyaszegettnek tűntek az azeriek, még örülhettek is, hogy csak 2,5-1,5- es vereségbe szaladtak bele. Az angolok és az izraeliek pontot vesztettek. A második körből a hollandok győzelmét emelném ki, az ukránokra mértek vereséget. A harmadik fordulóban a horvátok pontot raboltak az örményektől, a spanyolok az azeriektől, a lengyel csapat az angolok négyesét győzte le. A negyedik játéknap szenzációja válogatottunk sikere volt a címvédő ellen, de a horvátok nyerése Izraellel és a törökök győzelme Ukrajnával szemben is említést érdemel. A horvát csapat az ötödik körben is győzni tudott, a németeket kényszerítették megadásra és nem kis meglepetésre a 14. helyre rangsorolt együttes áll az élen. A csütörtöki szabadnapot követően többek között magyar-horvát találkozóval folytatódik a pontvadászat.

A 21. Európa-bajnokság élcsoportjának állása:
1.Horvátország 9 meccspont, 61 SB, 12 pont
2. Magyarország 8, 70,5, 13
3. Oroszország 8, 63, 12,5
4. Örményország 8, 56,5, 12
5. Lengyelország 8, 57, 12,5
6. Izrael 7, 56, 12
7. Azerbajdzsán 7, 54,5, 14,5
8. Franciaország 7, 52,5, 12
9. Románia 7, 38,5, 12
10. Németország 6, 61, 12,5

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:
Magyarország (8, 13) – Horvátország (9, 12)
Lengyelország (8, 12,5) – Oroszország (8, 12,5)
Örményország (8, 12) – Azerbajdzsán (7, 14,5)
Románia (7, 12) – Izrael (7, 12)
Ukrajna (6, 13,5) – Franciaország (7, 12)
Németország (6, 12,5) – Törökország (6, 11)
Fehéroroszország (6, 12) – Anglia (6, 11)
Spanyolország (6, 10,5) – Szlovénia (6, 11)
Finnország (6, 9) – Szerbia (5, 12)
Grúzia (5, 11,5) – Olaszország (5, 8)

A női csapatok versenyében válogatottunk két biztató győzelemmel rajtolt, Angliát könnyen 3-1-re, Azerbajdzsánt nagy csatában 2,5-1,5-re győzte le. A párosítás nem fogadta kegyeibe együttesünket, a rajtlista második grúz, majd a vereséget követően a harmadik ukrán csapat következett, mindkét meccsen 3-1-re kikapott. A partikat látva úgy éreztem, hogy nagymesternőink kevés önbizalommal játszottak, korán rossz állásokba keveredtek, ahol neves ellenfeleiket időzavaraik ellenére sem tudták hibázásra kényszeríteni. A két vesztés a 16. helyre vetette vissza együttesünket, majd a litvánok elleni kötelező győzelemmel hét helyezést javítottak. Az örmények lesznek következő ellenfeleink.

Forognak a kerekek Forrás: --

Együttesünkben Hoang Thanh Trang 5-ből 2,5, Lázárné Vajda Szidónia 5-ből 3, Papp Petra 4-ből 2, Gara Anita 4-ből 2,5, Gara Tícia 2-ből 1 pontot gyűjtött. Nincs már veretlen csapatunkban, mind az öten egy-egy játszmában megadásra kényszerültek.

A címvédő orosz válogatott mindkét nagy riválisát, a grúz és az ukrán csapatot is legyőzve, valamennyi mérkőzését megnyerve 2 pontos előnnyel vezet. Kisebb balesetek azért érték már a toronymagas esélyes ötöst, Alekszandra Kosztenjuk és Katyerina Lahno még veretlen, de Valentyina Gunyina, Olga Girja és Alekszandra Gorjacskina is vesztett egy-egy játszmát.

A 12. női Európa-bajnokság élcsoportjának állása:
1.Oroszország 10 meccspont, 76 SB, 13 pont
2. Grúzia 8, 78, 14,5
3. Ukrajna 8, 69, 13
4. Lengyelország 8, 52, 12,5
5. Törökország 8, 43,5 11,5
6. Spanyolország 7, 75, 12,5
7. Olaszország 7, 40,5, 13
8. Görögország 1 6, 54, 11
9. Magyarország 6, 46, 11
10. Fehéroroszország 6, 44, 12

Az élcsoportban 6. forduló párosítása:
Lengyelország (8, 12,5) – Oroszország (10, 13)
Grúzia (8, 14,5) – Ukrajna (8, 13)
Olaszország (7, 13) – Törökország (8, 11,5)
Spanyolország (7, 12,5) – Fehéroroszország (6, 12)
Azerbajdzsán (6, 10,5) – Románia (6, 11,5)
Örményország (6, 10) – Magyarország (6, 11)