Vágólapra másolva!
Tbilisziben az örmény Levon Aronjan elsőségével ért véget a 128 résztvevős Világkupa. A háromszoros olimpiai bajnok a döntőben a kínai Ding Lirent győzte le 4-2-re. A négy klasszikus gondolkodási idejű parti döntetlennel ért véget, Aronjan két játszmában is győzelmi esélyt szalasztott el, viszont rapid rájátszás mindkét összecsapását megnyerte. Világbajnok-jelöltként, Világkupa-győztesként nősül meg szeptember 30-án Jerevánban.

A rajtlistán ötödik Levon Aronjant másodszor ünneplik győzteskén a Világkupa győzteseként, 12 évvel azután, hogy először tudott nyerni Hanti-Manszijszkban. A kieséses rendszerű viadalon a hét mérkőzése során négyszer a ti-breaket megnyerve diadalmaskodott. Nehéz meccset játszott a második körben a kínai ex-világbajnoknővel, Hou Ji-fannal. A harmadik fordulóban az orosz Makszim Matlakovot pedig csak a villámpartikban tudta megadásra kényszeríteni.

A francia Maxime Vachier-Lagrave elleni elődöntője drámai csatában dőlt el a javára. A hirtelen halál parti előtt a sorsolást Vachier-Lagrave nyerte meg és a sötét színt választotta, ahol 4 perce volt Aronjan 5 percével szemben, de remifórja.

Az összecsapás nagy tétje a világbajnok-jelöltség volt, a győztes vívta ki a jogot a jövő évi vb-jelölti döntőben való szereplésre.

Egy lépésen múlott a parti, a cím sorsa, Vachier-Lagrave duplázhatta volna bástyáit a negyedik soron, de nem tudott élni a lehetőséggel.

Aronjan döntőbeli ellenfele, a 24 éves Ding Liren kétszer harcolta ki rájátszásban a továbbjutást, az ukrán Martyin Kravcsiv és az indiai Santosh Gujrathi Vidit nehezítette meg feladatát. A negyeddöntőben Rapport Richárd sajnos nem tudta útját állni, ahogy az elődöntőben az amerikai Wesley So sem.

Majden sikerült, de csak majdnem

A döntőben a rutinos örmény megérdemelt győzelmet aratott. Az óvatosabb első parti után a másodikban sötéttel játszotta túl tíz évvel fiatalabb ellenfelét. Többször is fonalas nyerést szalasztott el, Ding Liren azonban éppen az ő hathatós segítségével menekült meg a vereségtől. A negyedik összecsapás során pedig a gyalogelőnyét nem tudta érvényesíteni Aronjan.

A szerdai rájátszás első rapid partijában – 25-25 perc és lépésenként 10-10 másodperc bónusz – Aronjan könnyen nyert, a kínai sakkozónak már a nyitásban gondjai voltak, a meggyengült királyállása pedig gyorsan védhetetlenné vált,

így aztán 30 lépést követően kénytelen volt kapitulálni.

A tízperces pihenő után ellenkező színelosztással következett a második ütközet. Ding Liren összeszedte magát, előnybe került, de a támadásvezetésébe hiba csúszott, Aronjan visszavágott, az ellentámadása átütött.

Levon Aronjan mérkőzései a Világkupa-győzelemig:
Levon Aronjan (2802) – Daniel Cawdery (dél-afrikai, 2449) 2 - 0
Hou Ji-fan (kínai, 2670) – Levon Aronjan 2 – 4 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 – 1)
Levon Aronjan – Makszim Matlakov (orosz, 2728) 4,5 – 3,5 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen)
Daniil Dubov (orosz, 2666) – Levon Aronjan 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)
Levon Aronjan – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2727) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2804) – Levon Aronjan 4 – 5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)
Levon Aronjan – Ding LIren (kínai, 2771) 4 – 2 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

Aronjan sikeres pályafutása újabb jelentős trófeáját szerezte meg ezzel a győzelemmel. Az október 6-án 35. születésnapját ünneplő nagymester a viadal során sokszor hangsúlyozta, hogy nem gondol szeptember 30-án esedékes esküvőjének előkészületeire, minden esetre a 96 ezer dolláros első díjból szép ajándékot vásárolhat ausztrál mennyasszonyának, Arianne Caoilinek, akivel a 2006-os torinói olimpián ismerkedett meg.

Az ilyenkor hagyományos Bermuda-partin (amikor a máskor elegáns sakkozók laza öltözékben buliznak egy jót) sikerrel kelt későbbi menyasszonya védelmére zaklatóival, egészen pontosan a brit nagymesterrel, Danny Gormallyval szemben. Az incidens során egy pofon is elcsattant, Aronjant viszont ez a „hőstett" sem akadályozta meg abban, hogy éltáblásként olimpiai aranyéremig vezesse az örmény válogatottat. A nemzetközi mester Arianne hosszú évek óta kíséri el Levont a nagy versenyekre.

Aronjan idén két jelentős szuperversenyen is diadalmaskodott, Baden-Badenben másfél pontos előnnyel győzött az amerikai Fabiano Caruana és a világbajnok Magnus Carlsen előtt. Stavangerben a norvég világelső előtt egy ponttal végzett az élen, szép partit is nyert ellene. A háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam és Grand Prix-győztes Levon Aronjan az október 1-től érvényes világranglistán a második helyezett lesz.

Pompás mezőny a Csatornában

Kevesen gondoltak arra, hogy Man sziget fővárosában, Douaglasban ilyen parádés mezőny játszik majd a Chess.com Masters nyílt versenyén. A Világkupán óriási szenzációként a harmadik fordulóban búcsúzó Magnus Carlsen, a másodikban kieső indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, a világbajnok-jelölti címért versengő orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az amerikai Fabiano Caruana is vigasztalódni próbál a nyílt versenyen.

Magnus Carlsen nem tűnt lehangoltnak a tbiliszi kiesés után:

A szervezők nem éppen „barátságos" párosítási szisztémával lepték meg a legjobbakat, amelynek Kramnyik esett áldozatául. Nem az Élő-pontok alapján párosítottak ugyanis, hanem „kalapból" húzták az ellenfeleket, és Kramnyiknak sötéttel éppen Caruana jutott. Az amerikai sakkozó a győzelemmel komoly lépéselőnyt szerzett nagy riválisával szemben. Kramnyik bajait csak tetézte, hogy a harmadik fordulóban is vesztett, a 2412 Élő-pontos amerikai James Tarjan ellen, az ötödikben pedig remizett, így a virtuális világranglistán már csak a kilencedik.

A 160 fős mezőnyben 35 országból 70 nemzetközi nagymester is játszik, a kilenc fordulós viadalon óriási jelentősége van a párosításnak.

Nem volt egy unalmas hét:

Öt forduló után Magnus Carlsen és a tavalyi győztes ukrán Pavel Eljanov vezet holtversenyben 4,5 ponttal, egymás ellen csatáznak a hatodik játéknapon. Tizenegyen gyűjtöttek fél ponttal kevesebbet, ennek a pontcsoportnak a tagja Rapport Richárd is, aki mesterhármassal tört előre. Némi meglepetésre kihagyja hatodik partiját, nem kért párosítást, így fél ponttal gyarapítja pontszámát. Rudolf Anna és Lékó Péter 3,5, Almási Zoltán 3 ponttal várja a folytatást.

Történelmi eseménynek is tanúi lehettek a helyszínen tartózkodók, miután a szervezők sort kerítettek az első sakk-póker szimultánra.