A karatés Molnár Dániel értékes bronzérme

Molnár Dániel, karate
Vágólapra másolva!
Értékes bronzérmet szerzett Molnár Dániel az olimpiai bemutatkozásra készülő küzdősport (más sportágakban világkupáknak hívott) legjelentősebb versenysorozata, a Karate1 isztambuli állomásán. A 85 ország 1250 sportolóját felvonultató, kisebbfajta világbajnoksággal felérő eseményen a magyar versenyző a +84 kg-osok küzdelmeiben öt győzelem mellett csupán egyszer kapott ki, ezzel a 96 fős mezőnyben felállhatott a dobogóra.

A Magyar Goju-kai versenyzője az egy héttel korábbi, Budapest Openen nyert aranyérme után a törökországi rangos viadalon is bizonyította jó formáját. A hatalmas mezőnyben egészen a legjobb nyolcig menetelt, majd a negyeddöntőben elszenvedett vereség után a vigaszágon újabb két győzelmet aratott, a tavalyi Eb-harmadik francia Bendiab elleni diadalával pedig megszerezte a bronzérmet.

Molnár Dániel magabiztosan küzdött Forrás: Nagy Akos Kodomo Bt

A többi magyar közül Molnár Réka (55 kg) és Bartha Nikola (+68 kg) három-három győzelem után búcsúzott, míg Szegedi Döme (75 kg) két fordulón verekedte át magát sikerrel.