Rasovszky első, Sömenek harmadik lett 10 kilométeres úszásban

Rasovszky Kristóf
Balatonfüred, 2017. július 20. Rasovszky Kristóf, a csapat második versenyzője az 5 kilométeres nyíltvízi úszás csapatversenyében Balatonfüreden 2017. július 20-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Az összetett pontversenyben vezető Rasovszky Kristóf megnyerte a 10 kilométeres szombati viadalt a nyíltvízi úszók Európa Kupa-sorozatának olaszországi befejező állomásán, míg a nőknél Sömenek Onon Kata harmadikként ért célba az Ek-döntő első napján.

A Rómához közeli Bracciano taván a nyitányt az olimpiai távú verseny jelentette mindkét nem képviselői számára, akik vasárnap 5 kilométeren vetélkednek a viadalon, melynek összdíjazása 21 ezer euró, a sorozat győztesei pedig 3500 euróra számíthatnak.

Balatonfüred, 2017. július 20. Rasovszky Kristóf, a csapat második versenyzője az 5 kilométeres nyíltvízi úszás csapatversenyében Balatonfüreden 2017. július 20-án. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Rasovszky, aki az olimpiai számban junior világ- és Európa-bajnok, a pontverseny éllovasaként, Sömenek pedig a lista második helyezettjeként utazott ki Olaszországba a hétvégi fináléra.
Mellettük további két magyar van még ott a döntőben: szombaton a férfiaknál Székelyi Dániel 10 kilométeren ötödikként végzett, a nőknél Szilágyi Nikolett hetedikként érkezett célba. Előbbieknél 18-an, utóbbiaknál 15-en teljesítették a távot.

Eredmények, 10 km (az európai szövetség honlapjáról):

férfiak:
1. Rasovszky Kristóf 1:55:34.2 ó
2. Artyom Mamuskin (orosz) 1:55:36.4
3 Dario Verani (olasz) 1:55:39.9
...5. Székelyi Dániel 1:55:41.7

nők:
1. Leonie Beck (német) 2:08:07.8 ó
2. Ginevra Taddeucci (olasz) 2:08:07.9
3. Sömenek Onon Kata 2:08:08.5
...7. Szilágyi Nikolett 2:08:32.1