A MOB elnöke szerint nincs napirenden a budapesti ifjúsági olimpia

Opening ceremony kicks off 1st Summer Youth Olympic Games in Singapore ceremony Youth Olympic Games HORIZONTAL
Lyo (center) and Merly, the official mascots of the Singapore 2010 Youth Summer Olympic Games.
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság limai kongresszusán az ifjúsági olimpiák jövőbeni helyszíneiről szólva a szervezet ügyvezető igazgatója elmondta, Budapest is élénken érdeklődik az ifjúsági olimpia rendezése iránt. Mindezt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián cáfolta.

Az olimpiai hírekkel foglalkozó Insidethegames.org oldalnak nyilatkozva Christophe Dubi nem tagadta, hogy a magyar főváros kezdeményezésére tárgyalásokat kezdtek egy lehetséges 2023-as, vagy 2021-es rendezésről, de mint elmondta, egyelőre számos várossal tart ugyanitt a kapcsolatfelvétel, és továbbiak jelentkezésére is számítanak.

- utalt Dubi Budapest februárban visszavont pályázatára a 2024-es olimpia kapcsán.

Christophe Dubi nem tagadta, hogy tárgyalások kezdődhetek egy esetleges budapesti ifjúsági olimpiai rendezésről Forrás: AFP/2017 Getty Images/Kevork Djansezian

A sportvezető ugyanakkor hangsúlyozta, az ifjúsági olimpia rendezésére elsősorban olyan városok jelentkezését várják, amelyek nem lennének képesek megrendezni egy nyári olimpiát.

A NOB eddig két ifjúsági olimpiát rendezett, az elsőt 2010-ben Szingapúrban, a másodikat négy évvel később a kínai Nancsingban. A következőre 2018-ban Buenos Airesben kerül sor, de az már korábban eldőlt, hogy az azt követő ifjúsági olimpia nem 2022-ben, a ciklus felénél lesz, kitérve így a téli olimpiák elől.

A legvalószínűbb dátum 2023 lehet, de 2021-is az asztalon van.

"Ha megnézik a sportnaptárt, jól látható, hogy minden évre rengeteg nagyobbnál nagyobb sportesemény jut úgy a NOB, mint az egyes sportági szövetségek részéről - mondta Dubi. - Mi egyértelműen a 2023-as rendezést támogatjuk, de még számos részletet kell tisztáznunk ebben a kérdésben, mert a 2021-es, vagy éppen a 2022-es rendezésnek is vannak támogatói, és szólnak mellettük érvek."

A döntés azonban a kongresszus hatáskörében van,

így leghamarabb majd a NOB jövő februári phjongcshangi kongresszusán mondhatják ki a döntő szót.

A lap megjegyzi, hogy Budapest esélyeit és megítélését okvetlen javítja az idei évben megrendezett két nagyszabású világbajnokság, a július-augusztusi FINA vizes- és masters-vb, valamint a szeptemberi cselgáncs világbajnokság. De a júliusi győri Európai Ifjúsági Olimpia sikeres rendezése is a magyar főváros malmára hajthatja a vizet.

Az üggyel kapcsolatban a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián a MOB honlapján a következőket mondta:

Kulcsár Krisztián: Nincs döntés az ifjúsági olimpiáról vagy az Európa Játékokról

A 2024-es és 2028-as olimpiai helyszínkijelöléssel kapcsolatban az elmúlt napokban több multisport-esemény lehetséges bu

Leghamarabb a 2032-es nyári olimpia jöhetne szóba. Addig még sok idő van, másfél évtized.

Kulcsár Krisztián szerint semmiféle hivatalos egyeztetés nem történt egy esetleges budapesti ifjúsági olimpia rendezéséről Fotó: Csudai Sándor - Origo

Sok európai és világversenyt rendeztünk a közelmúltban, melyeknek nagyon jó nemzetközi visszhangja volt; a delegációk, a sportdiplomaták, az újságírók és a szurkolók is nagy élményekkel térhettek haza, gondoljunk például a vizes-, vagy a judo-vb-re, akár a győri EYOF-ra. Emellett számos sportlétesítményünk megépült, környezetük megújult, megszépült - van mire terveznünk. Fontos azonban azt is szem előtt tartani, hogy az adott viadal mennyire segíti elő vagy hátráltatja egy későbbi budapesti olimpiarendezés sikeres pályázatát.

Belső egyeztetések vannak folyamatban, a vonatkozó nemzetközi szervezetekkel pedig nem a rendezésről tárgyalunk, hanem szakmai párbeszéd folyik"

Címlapfotó: A szingapúri ifjúsági nyári olimpiai játékok záróünnepsége 2010-ben