Vuelta: belga szakaszsiker, Froome növelte előnyét

Sander Armée, Vuelta
Sander Armée nyerte csütörtökön a Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát
Vágólapra másolva!
Sander Armée nyerte csütörtökön a Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát, amelyen az összetett éllovasa, Chris Froome növelte előnyét közvetlen riválisai előtt.

A Suances és Santo Toribio de Liébana közötti 169 kilométeres etapon a mezőnytől egy húszfős szökevénycsoport ellépett, melyből a győzelemért ketten maradtak versenyben a hegyi befutóra.

Ezt a 31 éves belga bírta jobban, így pályafutása első szakaszsikerét aratta háromhetes körversenyen.

A 25. születésnapját éppen csütörtökön ünneplő kazah Alekszej Lucenko 31 másodperccel utána ért célba. Harmadik az olasz Giovanni Visconti lett.

Sander Armée nyerte csütörtökön a Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát Forrás: AFP/Jose Jordan

Az élcsoport versenyzőit magában foglaló boly több mint tízperces lemaradással haladt szakasz közben, s az emelkedőkön többen is támadták az immár négyszeres Tour de France-győztes Froome-ot, aki történelmi duplázást hajthat végre, ha megtartja piros trikóját a madridi befutóig.

A brit kerekes azonban segítői támogatásával tartani tudta magát, majd az utolsó, rövid, de annál meredekebb emelkedőn bő fél kilométerrel a cél előtt ritmust váltott.

Ezt egyedül a háromszoros Vuelta-győztes, pályafutása utolsó versenyén szereplő Alberto Contador bírta az üldözők közül. Wilco Kelderman és Ilnur Zakarin egyaránt négy, míg a 2010-es bajnok Vincenzo Nibali 21 másodpercet kapott Froome-tól.

A Sky kapitányának ezzel jelentősen nőttek az esélyei a végső sikerre,

hiszen már csak egy hegyi szakaszon, a kerékpársport legkegyetlenebb emelkedőjének tartott Anglirun záruló szombati királyetapon van reális esélyük a riválisoknak a hátrány ledolgozására.

Eredmények:
18. szakasz, Suances-Santo Toribio de Liébana, 169 km, hegyi befutó:
1. Sander Armée (belga, Lotto-Soudal) 4:09:39 óra
2. Alekszej Lucenko (kazah, Asztana) 31 másodperc hátrány
3. Giovanni Visconti (olasz, Bahrain-Merida) 46 mp h.
...21. Alberto Contador (spanyol, Trek-Segafredo) 10:08 perc hátrány
...23. Chris Froome (brit, Sky) azonos idővel
24. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) 10:12 p h.
25. Ilnur Zakarin (orosz, Katyusa) a. i.
...28. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) 10.29 mp h.

Az összetett élcsoportja:
1. Froome 72:03:50 óra
2. Nibali 1:37 p h.
3. Kelderman 2:17 p h.
4. Zakarin 2:29 p h.
5. Contador 3:34 p h.

Pénteken a Caso és Gijón közötti 149,7 kilométer vár a mezőnyre, amely a vasárnapi, madridi befutóig összesen 3324,1 kilométert tesz meg.