Két érem a birkózók kadet világbajnokságáról

takács istván, birkózás
Takács István
Vágólapra másolva!
Utánpótlás birkózóink a szarajevói kadet Európa-bajnokságon való fantasztikus szereplést követően Athénban, a kadet-világbajnokságon is remekeltek.

A keddi ezüstérmet követően (kötöttfogásban a 100 kilós Vátzi Bálint) szerdán újabb ezüstöt, valamint egy bronzérmet zsebelt be a magyar csapat.

A BVSC-Ganz-Jászkisér versenyzője, Takács István a 76 kilóban négy győztes (amerikai, dán, japán és grúz ellenféllel szemben) és egy vesztes (az iráni Mehran Saadetifard ellen) mérkőzés után második lett a görög fővárosban.

Takács István Forrás: Martin Gabor

Az ESMTK világ- és Európa-bajnok birkózója, a 85 kilós Szőke Alex vesztes mérkőzés (egy orosz riválissal szemben) után a vigaszágon kétszer is győzött (egy kazah és egy görög volt az áldozat), majd a bronzcsatában hátrányból fordított és nyert a grúz Luka Zakariadze ellen.

Szőke Alex Forrás: Martin Gabor

A magyar kadet kötöttfogású válogatott tehát három éremmel zárta az athéni világbajnokságot. A hét hátralévő napjaiban a lányok, valamint a szabadfogású fiúk képviselik a magyar színeket.