Vágólapra másolva!
Minden idők legjobb magyar eredményével nyerte meg Szőnyi Ferenc a svájci tízszeres Ironman triatlonversenyt, melynek résztvevői 38 kilométer úsztak, 1800 kilométer kerékpároztak és 422 kilométert futottak.

A világbajnok sportoló szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az ultratiatlon királykategóriájának számító Swissultrán a győzelem mellett az is fantasztikus élmény volt a számára, hogy éppen az 53. születésnapján ért be a célba. Hozzátette: a Buchs városában augusztus 16-án kezdődött és hivatalosan egészen augusztus 31-én hajnali 3 óráig tartó viadalt 213 óra, vagyis közel kilenc nap alatt sikerült teljesítenie.

- elevenítette fel a részleteket a korábban világrekordot is felállító, civilben ingatlan befektetési vállalkozóként dolgozó komáromi sportoló. Eredménye értékét növeli, hogy két hónappal ezelőtt a Himalájában, átlagosan 5000 méteres tengerszint feletti magasságon a világon elsőként csinálta végig, és ezzel megnyerte a Hell Ultra elnevezésű 480 kilométeres futóversenyt.

Szőnyi Ferenc születésnapján nyerte meg az elképesztő Ironman-triatlont Forrás: mozgasvilag.hu

Buchsban az első hely és a világcsúcs volt a célja, de a rekord végül elmaradt a rendkívül rossz időjárási viszonyok miatt. Az indulók napokig viharban kerékpároztak, a versenybírók két alkalommal összesen 2,5 órára meg is szakították a versenyt.
Az aranyérem azonban így is a nyakába kerülhet, mert annak ellenére, hogy Szőnyi és csapata már öt napja hazaért Svájcból, csütörtökön reggel visszautaznak Buchsba, ahol aznap 13 órákor tartják az eredményhirdetést.

Szőnyi Ferenc a 40-es éveihez közeledvén kezdett sportolni, s hamar rájött, hogy főleg hosszútávfutásban, és hosszabb kerékpártávokon tud kiemelkedően jól teljesíteni. A 2008-as első dupla Ironman versenye előtt egy hónappal még úszni is alig tudott, szinte teljesen ismeretlen volt a hazai mezőnyben, de a sportág megdöbbenésére még abban az évben harmadikként ért célba a Mexikóban megrendezett 10-szeres Ironman versenyen.

A következő évben több külföldi Ironmanen is dobogóközelbe került, majd 2010-ben már a hússzoros Ironmanen lett világbajnok, 2013-ban pedig harminc napon át harmincszor teljesítette az Ironmant és lett vb-ezüstérmes.