Társoldalunk:

Öt szettben verte az ifjú titánt Roger Federer

2017.08.30. 08:26

Kötéltáncot járt Roger Federer, nehezen lendült játékba az első meccsén, a US Open 2. napján, majd amikor már mindenki hátradőlt, hogy élvezze a briliáns játékát, hirtelen botlott, hogy a döntő felvonásban újabb parádé és még egy kis dráma után győzzön. Szegény Frances Tiafoe hiába jutott előnyhöz az első szettben és támadt fel a negyedikben, nem a fiatalság diadalát hozta a New York-i éjszaka: a 19-szeres Grand Slam-bajnok 4:6, 6:2, 6:1, 1:6, 6:4-re nyert, 2 óra 38 perc alatt, miközben kint szakadt az eső.

Teljesen megérdemelt, de tipikus amerikai az, ahogy folyamatosan, profin építik, fokozzák a Federer-kultuszt New Yorkban és a médiában. Szinte minden a 36 éves svájciról szól, és érezhetően nagyon szeretnék a szervezők, ha Federer náluk is valami olyan produkcióval, eredménnyel rukkolna elő
(Melbourne-höz és Wimbledonhoz hasonlóan), amiről évek múlva is beszélnek a sportvilágban.

Az ötszörös US Open-bajnok bázeli 2008-ban nyert legutóbb Flushing Meadows-ban, tavaly sérülés miatt hiányzott. A legnagyobb bizonytalanságot most is az jelenti, hogy bírja majd a háta a terhelést.
Valószínűleg ő lesz az utolsó, aki erről őszintén beszél, ha esetleg szenved is vele.

Amikor a 19 éves Tiafoe egyből elnyerte az élő legenda adogatását, senki nem csodálkozott, aggódott. Aztán Federer nem tudta visszabrékelni a fiatal floridait, megindult a találgatás, hogy esetleg a háta akadályozza a jobb teljesítményben. A svájci arcáról pont úgy nem lehetett leolvasni semmit, mint
a mozgásán felfedezni bármi nyomát sérülésnek. Az várható volt, hogy csak idő kérdése a fordulópont, mert Tiafoe teniszének színvonala nehezen tartható és Federer is ráérez a ritmusra, a játékra, inkább előbb, mint utóbb.

Frances TiafoeForrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Mohammed Elshamy

Alig egy órányi játék után úgy is tűnt, helyre állt a rend és thriller helyett, látványos bemutatóvá alakul a meccs. A svájci 6:2, 6:1-es szettekkel fordított, megnyugodhattak a szurkolói és élvezhették a show-t, az Arthur Ashe stadionban.

Federer több arcát is megmutattaForrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Mohammed Elshamy

Egészen addig tartott a jutalomjáték, amíg a negyedikben, teljesen váratlanul, minden előjel nélkül Tiafoe feltámadt, és az elsőben mutatott agresszív teniszével lerohanta Federert (1:6.) Pont két óra játék után kezdődhetett minden elölről. A publikum élvezte az ajándékba kapott drámát, sőt, amikor
5:3-nál Federer hiába adogatott a győzelemért, mert Tiafoe meccslabdát hárítva, majd két szenzációs elütéssel visszajött a csatába, felrobbant a lelátó.

Roger Federert nem véletlenül tartja az összes fogadóiroda a legesélyesebbnek a végső diadalra. Ebben a helyzetben egy pillanat alatt összekapta magát és nem engedte, hogy Tiafoe kiegyenlítsen. Ki tudja mi lett volna egy rövidítésben... A harmadik meccslabdája után ünnepelhetett.

Roger Federer végül örülhetettForrás: AFP/2017 Getty Images/Clive Brunskill

„Több volt, mint egy teszt, de ezért jön mindenki New Yorkba, hogy ilyen izgalmas mérkőzéseknek legyen a részese. Önbizalmat ad ez a siker, akár a játékomra gondolok, vagy a fizikális állapotomra. Nagyon örülök"- mondta Roger Federer még a pályán, megnyugtatva mindenkit, hogy a háta rendben
van. Először játszott egyébként fedettben, az Arthur Ashe arénában, ahol a keddi volt a 33. esti meccse, amivel beérte Andre Agassit. A svájci élvezte a fedettben még hangosabb, zajosabb katlan hangulatát, amiről pár órával korábban Rafa Nadal úgy nyilatkozott, hogy szerinte, így fedettben már kicsit zavaró az atmoszférája a stadionnak, ami tető nélkül, szinte semmihez sem hasonlítható és része a show-nak.

A lényeg persze az, hogy a tízből kettő megvan. Magyarul: Rafa Nadal és Roger Federer is nyert az első fordulóban és kettejüknek már „csak" nyolc meccset kell hozni jövő szerdáig, és jöhet az
álomelődöntő.