Vágólapra másolva!
Két magyar ezüst és egy bronzérem - ez a termés Indianapolisban az ifjúsági úszó Európa-bajnokság második versenynapján. Késely Ajna 800 gyorson, Németh Nándor 200 gyorson lett második, míg Barta Márton a 200 vegyesen bronzérmes. Ami örömteli, hogy a magyar érmes versenyzők mind egyéni csúcsokkal értek célba.

Németh Nándor: Arany után ezüstérem Indianapolisban

A nyitónap magyar aranyérme után csütörtökön sem maradt érmek nélkül a magyar küldöttség. Haladjunk sorjában. Elsőként

a 200 méteres férfi gyorsúszásban Németh Nándor ezüstérmet szerzett.Ideje 1.46.79, amely jobb volt, mint az addig érvényes junior világrekord. Ez az idő természetesen új junior magyar csúcs is és Németh egyéni legjobbja.

Ki hitte volna, hogy ez sem lesz elég a győzelemhez? A magyar fiú mellett úszó orosz Ivan Girev 1.46.40-es idővel csapott a célba. Természetesen ez is világcsúcs, azaz hatalmas versenyt vívott a két fiatal klasszis. Fontos tudni, hogy

az orosz Girev nem úszott a budapesti felnőtt világbajnokságon,

azaz úgy érkezett Amerikába, hogy neki ez volt az év fő versenye.

Németh Nándor ezüstérmes lett a férfi 200 méteres gyorsúszásban Forrás: Lantos Gábor

Ugyanebben a számban Márton Richárd a hatodik helyen csapott a célba, az ő ideje 1.48.77. A női 200 méteres pillangóúszásban Bonecz Boglárka 2.12.50-es idővel a nyolcadik lett.

Barta Márton bronzérme gyönyörűen csillog

A férfi 200 méteres vegyes úszásban

Barta Márton új országos ifjúsági csúccsal, remek úszással lett harmadik.

Ezt az érmet nem sokan várták, inkább csak reménykedtünk benne. Az időeredménye is nagyszerű, 2.00.14. Ez is egyéni rekord, majdnem 1 teljes másodpercet javított saját legjobbján Barta.

Barta Márton bronzérme a 200 vegyesen remek eredmény Forrás: Lantos Gábor

Ha még öt métert tart a verseny, akár az ezüst is meglehetett volna, de ne legyünk telhetetlenek, mert

ez a harmadik helyezés is igazán nagyszerű.

Ráadásul ez újabb, mini-sporttörténelem, mert a magyar úszók ifjúsági világbajnokságon még soha nem szereztek bronzérmet.

Késely Ajna ezüstje 800 gyorson

A női 800 méteres gyorsúszásban Késely Ajna nem tudta megszorítani a mellete úszó argentin Pignatiellót, aki - némi meglepetésre - megnyerte a leghosszabb női gyorsúszó számot.

Késely Ajna nagyot küzdött, a táv jelentős részében második helyen úszott,

viszont az utolsó száz méteren visszaesett a harmadikra. A spanyol Cons veszélyeztette tehát az újabb magyar ezüstérmet, de Ajna az utolsó 50 méteren visszaverte a támadást, így a 15 éves magyar tehetség 8.30.62-es idővel, új egyéni rekorddal a második helyen csapott célba. Ugyanebben a számban Horváth Lili 8.53.92-es idővel a 15. helyen fejezte be a versenyt.

Késely Ajna ezüstérmes lett a női 800 gyorson Fotó: Mudra László - Origo

Milák Kristóf magabiztosan döntős 100 pillangón

A férfi 100 méteres pillangóúszás középfutamában Milák Kristóf a második nyolcasban úszott.

Ezt a versenyt meg is nyerte Milák, mégpedig 52.61-es idővel, amely a második legjobb volt a mezőnyben.

Nála jobbat csak az orosz Andrej Minyakov úszott, de a lényeg úgyis a pénteki döntőben következik majd.

Ez történt még

A női 100 méteres gyorsúszásban Gyurinovics Fanni a kilencedik előfutamban féltávnál még első helyen fordult, de aztán visszaesett és 56.83-al az ötödik lett. Mivel utána még két előfutamot rendeztek, várható volt, hogy ezzel az idővel nem tud bejutni a középfutamba. Ez így is történt, Gyurinovics a 18. helyen fejezte be a versenyt.

A második versenynapon tehát újabb három magyar érem született, fiatal úszóink továbbra is nagyszerűen szerepelnek Indianapolisban.