Korpási és a Lőrincz-testvérek már a nyolc között a birkózó vb-n

Korpási Bálint
Párizs, 2017. augusztus 21. Korpási Bálint (fent) és az osztrák Benedikt Puffer küzd a kötöttfogásúak 71 kilogrammos súlycsoportja selejtezőjében a párizsi birkózó-világbajnokságon, az AccorHotels Arenában 2017. augusztus 21-én. Korpási Bálint győzött és bejutott a nyolcaddöntőbe. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A kötöttfogású Korpási Bálint (71 kg), Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor (85 kg) is újabb magabiztos győzelmet aratott, így mindhárman bejutottak a legjobb nyolc közé a párizsi birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján.

Elsőként Lőrincz Viktort szólították szőnyegre az ukrán Olekszandr Siszman ellen, mégis az egy perccel később kezdő Korpási végzett előbb. A BVSC sportolója ugyanis pillanatok alatt felülkerekedett a szlovák Leos Drmolán, aki többnyire a szőnyegen fekve, vagy a levegőben repülve töltötte azt a másfél percet, amíg az összecsapás zajlott. A világ- és Európa-bajnoki címvédő magyar "első körben" levitte és pörgette riválisát, majd kevéssel később mögé került és nagy ívben eldobta ellenfelét, és 10-0-s technikai tussal nyert.

Korpási Bálint (fent) már a legjobb nyolc között Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A tavalyi olimpián a bronzmeccsét emlékezetes körülmények között elveszítő Lőrincz Viktor kicsit jobban megszenvedett Siszman ellen, ám az ukránnak egy pillanatig sem adott esélyt. Az első három percben egy intéssel és mögé kerüléssel 3-0-s előnyt harcolt ki, a meccs második felében pedig egy újabb intés után 4-0-ra alakult az állás, ami a végeredmény is lett.

Lőrincz Tamás (75 kg) követte öccsét a negyeddöntőbe; a kirgiz Kajratbek Tugolbajevvel keményen küzdött, nem igazán engedett akciót magán, de alapvetően csak a védekezéssel volt elfoglalva. Már a mérkőzés első felében is Lőrincz akarata érvényesült, aki egyértelműen irányította az ütközetet, és intésekkel 2-0-s előnyhöz jutott, majd a szünet után nagyon okos birkózással tartotta meg a vezetést, és került ezzel a negyeddöntőbe.