Vágólapra másolva!
A sportág számára borzasztóan fontos, hogy a magyar csapat jól szerepelt a londoni atlétikai világbajnokságon, amelyen két érmet szerzett, s nyolcan végeztek a legjobb 16-ban - mondta Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója vasárnap.

Összegzésében kiemelte, két dobogós helyezést elérni egy akkora országnak, mint Magyarország, már önmagában szép eredmény,

ez negyedszer fordult elő a világbajnokságok történetében.

"Ha ehhez hozzávesszük,

- nyilatkozott Spiriev Attila a vb zárónapján.

Hozzátette, összesen nyolcan végeztek a legjobb 16 között, s ilyenre is régen akadt példa.

Baji Balázs minden elismerést megérdemel Forrás: NurPhoto/Ulrik Pedersen/NurPhoto/Ulrik Pedersen

"Onnan indultunk, hogy 2012-ben, amikor itt Londonban Pars Krisztián olimpiai bajnok lett, rajta kívül egy versenyzőnk sem került a 16-ba."

- fogalmazott.

Kiemelte, extra teljesítmény is akadt Baji Balázs révén,

az ő bronzérmének az értékét mutatja, hogy 110 méter gáton eddig mindössze 12 ország szerzett érmet világbajnokságon, Európából pedig csak hat.

Jelezte, a kalapácsvető Pars Krisztián és diszkoszvetésben az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán búcsúzott a selejtezőben, de hektikus felkészülésük miatt tőlük ezúttal nem lehetett jó eredményt várni. Ugyanakkor az öt utánpótláskorú atléta szépen helytállt, a gyalogló szakág számára pedig nagy áttörés volt a vb.

"Jó magyar csapat lesz Tokióra, de 2024-re is" - szögezte le Spiriev Attila.

Márton Anita tudta, hogy képes 19 méter fölött lökni Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

A 16 fős magyar csapatból a súlylökő Márton Anita ezüst-, Baji Balázs 110 m gáton bronzérmet nyert.

A gyalogló Helebrandt Máté 50 kilométeren országos csúccsal a hatodik helyen ért célba vasárnap, s ugyancsak magyar rekordot ért el a 20 kilométeren 12. Madarász Viktória. A hétpróbázó Krizsán Xénia a kilencedik, a kalapácsvető Halász Bence a 11., Pars Krisztián a 14., a szintén kalapácsvető Gyurátz Réka pedig a 16. helyen végzett.