Nagy bejelentést tett a világ legeredményesebb akadályfutója

Ezekiel Kemboi, London, Atlétika
A 3000 m akadály legeredményesebb alakja elköszönt a pályaversenyektől
Vágólapra másolva!
Ezekiel Kemboi, minden idők legeredményesebb akadályfutója a szám kedd esti londoni világbajnoki döntője után bejelentette, hogy többet nem versenyez ezen a távon és a jövőben az utcai futásra koncentrál.

A 35 éves kenyai sztár a londoni döntőben sokáig az élbolyban haladt, ám végül csak a 11. helyen ért célba, s ezt követően jelezte, ez volt az utolsó futása 3000 m akadályon.

- mondta a kiváló atléta.

A 3000 m akadály legeredményesebb alakja elköszönt a pályaversenyektől Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Mustafa Yalcin

Kemboi egyedülálló módon sorozatban hét világbajnokságon szerzett érmet, 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben egyaránt ezüstöt, majd 2009-ben, 2011-ben, 2013-ban és 2015-ben aranyérmet nyert.

Ő az egyetlen, aki többszörös világ- és olimpiai bajnoka a számnak,

ugyanis a 2004-es athéni és a 2012-es londoni játékokon is diadalmaskodott.

- utalt Kemboi a kedden győztes honfitársára, a 22 éves Conseslus Kiprutóra.

Az afrikai futónak már konkrét tervei vannak a jövőjével kapcsolatban. Mint mondta, két héten belül indul majd egy 10 kilométeres versenyen, decemberben félmaratont, jövő áprilisban pedig maratont szeretne futni.