Baji Balázs: Óriási erő szabadult fel bennem

Baji Balázs, gátfutás
Baji Balázs ezüstérmes lett a 110 méteres gátfutás döntőjében
Vágólapra másolva!
Baji Balázs, a 110 méteres gátfutás bronzérmese nagyon várja a versenyszám kedd esti eredményhirdetését a londoni atlétikai világbajnokságon.

"Nagyon várom, hogy felállhassak a dobogóra, bár az éremmel is nehéz lesz elhinni, hogy ez a valóság, anélkül pedig egyelőre teljesen lehetetlen. Már csak idő kérdése, hogy valósággá váljon, és akkor végre elhihetem, hogy ez tényleg igaz" - nyilatkozott az M1 aktuális csatornán a békéscsabai futó, aki hétfő este szerezte meg a harmadik helyet.

A 110 gát eredményhirdetésére kedden 20 órától kerül sor, az eseményt az M4 Sport élőben közvetíti.

Baji úgy fogalmazott, sajnos nem sikerült olyan felszabadult, tiszta, technikás futást bemutatnia, amit szeretett volna.

Baji Balázs bronzérmes lett a 110 méteres gátfutás döntőjében Forrás: AFP/Glyn Kirk

Mint mondta, jól rajtolt, de utána jött néhány gátrontás, ami kibillentette, és a középmezőnybe került.

A végén jól jött neki a mellette futó francia Garfield Darien hibája a kilencedik gáton, mert ezzel riválisa elveszítette az előnyét.

"Szerencsére nem zökkentem ki, megéreztem a lehetőséget. Óriási erő szabadult fel bennem, és az utolsó gátakról nagyon jól tudtam lejönni. A vége nagyon küzdelmes volt, de jól sikerült, a célba nagyon jó ritmusban érkeztem, és mellbedobással megszereztem a harmadik helyet" - emlékezett vissza.

Az elmúlt éjszakáról elmondta, hogy igyekezett valamennyit aludni, de nem sokat sikerült, mert teljes mértékben a történtek hatása alatt áll, ezért nem tudta lenyugtatni magát.

Még mindig a történtek hatása alatt áll Forrás: MTI/AP/Tim Ireland

A tavalyi év Európa-bajnoki ezüstérmese nyomatékosította, hogy

nagyon sok év és kemény munka van a vb-bronzérme mögött, hiszen ez volt a negyedik világbajnoksága, és két olimpián is szerepelt már.

"Sokszor versenyeztem ilyen kvalitású gátfutók között, és nyilván kellett az a sok siker, és az a sok rosszul sikerült verseny, hogy idáig eljussak, és ezeket a szituációkat tudjam kezelni.

- nyilatkozta.

A hétfő esti döntőt az olimpiai címvédő jamaicai Omar McLeod nyerte (13.04 másodperc), a második az előző világbajnokság győztese, az orosz - most semleges színekben induló - Szergej Subenkov (13.14), a harmadik pedig Baji lett (13.28), aki a francia Darien (13.30) mellett például a világcsúcstartó amerikai Arien Merrittet (13.31) is megelőzte.

Futószámban még soha nem állt magyar vb-dobogón Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A magyar atléta az előfutamból vasárnap 13.35 másodperccel lépett tovább, majd az elődöntőben megnyerte futamát (13.23). A 28 éves futó - aki az országos csúcsot a júliusi Gyulai Memorialon 13.15 másodpercre javította - a magyar atlétika 12. érmét szerezte meg szabadtéri világbajnokságon.

Személyében harminc év után először került fináléba magyar atléta vb-n sprintszámban, futószámban pedig még soha nem állhatott vb-dobogón magyar versenyző.

Higgadt fej, érett futás

"Egy olyan döntőben, amelyikben ott volt az aktuális olimpiai bajnok, a világbajnok és a világcsúcstartó, ez már önmagában óriási elismerés" - mondta Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója, aki hozzátette: a finálé után a győztes Omar McLeod trénere és menedzsere is azt mondta, hogy Baji Balázs megérdemelte a bronzérmet.
A 28 éves békéscsabai sprinter idén már a vb előtt is remekelt, 60 m gáton kétszer, 110 m gáton háromszor javított országos csúcsot, legutóbb júliusban a Gyulai Memorialon (13.15 mp), ahol a mostani vb-döntőből öten is indultak. Spiriev Attila két okot említett, ami plusz energiákat adhatott a tavaly Eb-második atlétának.
"Balázs idén végzett az állatorvosi egyetemen, melyet atletizálás mellett elvégezni iszonyú kitartó munka, sok-sok kompromisszummal, ami néha kevesebb alvást, pihenést jelent. A másik dolog az érési folyamat" - hangsúlyozta.
Kiemelte, az atléták négyötöde 27 és 30 éves kora között éri el legjobb eredményeit, így Baji Balázs még legjobb évei előtt áll.
"Kellett ehhez a sokszor sablonnak hangzó tapasztalatszerzés, kellettek a sikerek mellett a hibázások, hogy egy világbajnoki döntőben relatíve hideg fejjel tudjon futni" - mondta a sportigazgató, jelezve, a magyar futó a szenzációs rajt után az első két gáton hibázott, de nem pánikolt be, kontrollálni tudta a versenyt.