Vágólapra másolva!
Baji Balázs hétfőn este harmadik helyen ért célba a 110 méteres gátfutás döntőjében, a londoni atlétikai világbajnokságon. A magyar atléta a bronzérem mellett 20 ezer dollárral is gazdagodott.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tájékoztatása szerint az egyéni számokban verseny első nyolc helyezettje részesül pénzdíjban.

Baji Balázs minden elismerést megérdemel Forrás: NurPhoto/Ulrik Pedersen

Az aranyérmes 60 ezer dollárt, magyar pénzben számítva 15,4 millió forintot tehet zsebre, míg a nyolcadik 4 ezer dollárral, vagyis 1 millió forinttal gazdagodik.

A fantasztikus hajrával a harmadik helyre befutó Baji Balázs 20 ezer dollárt, vagyis 5,1 millió forintot vihet haza a csillogó bronzérem mellett.

Baji Balázs: A bronz után talán megtanulják, hogy nem Badzsi a nevem

Baji Balázs bronzérmet nyert, ezzel pedig sporttörténelmet írt Londonban. A békéscsabai gátfutó már azzal óriási tettet hajtott végre, hogy a londoni atlétikai vb-n bekerült a legjobb nyolc közé a 110 méteres gátfutásban. Hiszen szabadtéri világbajnokságon először és eddig utoljára 34 éve volt döntősünk 110 méteres gátfutásban.