Babos Tímea riválisa eltiltás miatt nem indul a US Openen

tennis Horizontal
Italy's Sara Errani returns the ball to France's Kristina Mladenovic during their tennis match at the Roland Garros 2017 French Open on May 31, 2017 in Paris. / AFP PHOTO / Thomas SAMSON
Vágólapra másolva!
Doppingvétség miatt két hónapra eltiltották az olasz Sara Erranit, aki így biztosan nem indul az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A párosban ötszörös Grand Slam-torna győztes olasz játékos szervezetében letrozol jelenlétét mutatta ki a február közepén versenyen kívül elvégzett ellenőrzés. Bevallása szerint a mellrákműtéten átesett édesanyja szedi azt a Femara nevű gyógyszert, amelynek ez a hatóanyaga, az ő szervezetébe pedig véletlenül került.

- nyilatkozta a 30 éves Errani.
A nemzetközi szövetség (ITF) illetékes testületének meghallgatásán Errani édesanyja leszögezte, hogy lánya igazat mondott, és elárulta, az egyik tablettája a konyhában a csomagolásból véletlenül belesett abba a vízbe, amiben az ételt készítette.

Az ITF álláspontja szerint valóban nincs rá bizonyíték, hogy a játékos rendszeresen szedett volna letrozol tartalmú szert, nem követett el hibát, illetve gondatlanság sem terheli. Mivel a vétség mértéke minimális, ez tükröződik az eltiltás csekély időtartamán, hiszen a játékosnak csak két hónapot kell kihagynia, és októberben ismét teniszezhet.

A US Open augusztus 28-án kezdődik. Erranit visszamenőleges hatállyal is eltiltották a versenyzéstől február 16. és június 7. között, ezért az ebben az időszakban szerzett pénzdíjakat vissza kell fizetnie.
A letrozolt a testépítők izomtömeg-növelésre szokták használni.
A világranglista 98. helyezettjének egyesben az volt a legjobb eredménye, amikor 2012-ben döntőt játszott a francia nyílt bajnokságon.