Vágólapra másolva!
A 37 éves bokszolót nyolc éves kisfia találta holtan az ágyában, Balatonszemesen. Éppen nyaraltak.

A kétszeres amatőr magyar bajnoki ezüstérmes bokszoló nyolc éves kisfiával volt üdülni Balatonszemesen, ahol egyik nap még jókat szórakoztak a gyermekkel másnap viszont már nem kelt fel. A Bors úgy tudja, hogy a bokszoló szíve okozta a váratlan halált, miközben aludt.

A kiváló bokszolót csütörtökön temették el Mátrafüreden - írja a Blikk.

Kovács Edit nyolc éve hagyott fel az aktív sportolással. Lelkiismeretesen beteg édesapját ápolta, miközben néha napján leugrott az edzőterembe. A gyöngyösi bokszoló csapat szakosztályvezetője elmondta, hogy Erdei Zsoltot, a szövetségi elnököt is váratlanul érte a bokszolónő halálhíre.

A vidéki bokszklub mindent megtesz annak érdekében, amennyiben módjuk van rá, hogy segítsék az árván maradt kisfiút.